Az OTP Bank merész lépéssel belépett az üzbég piacra, amely sok szempontból hasonlít a három-négy évtizeddel ezelőtti magyarországi helyzetre.
A karcagi Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügye a pénzügyi rendszer és azok felelőssége, akik ezeket a csalásokat, s egyéb láthatóan bűncselekménybe hajló visszaéléseket elkövették - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Utalva a brókerbotrányokra a kormányszóvivő azt mondta: úgy tűnik, az összes pénzügyi botrány büntetőügy, nem hiába zajlanak nyomozások. A karcagi cég esetében ki kell deríteni, hogy pontosan mi történt. Kiemelte: bíznak benne, hogy a lehető legtöbb esetben meglesznek a források, amelyet a kártalanításokat fedezni tudják. Kovács Zoltán kitért arra is, hogy részben egybeesve a közelmúltban történt ügyekkel, részben korábbi előkészítés nyomán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön benyújtotta az Országgyűlésnek azon törvényjavaslatát, amely szándékaik szerint szigorítani fogja a pénzügyi szervezetek feletti felügyeletet.
A Kun-Mediátor Kft. résztulajdonosa, az éppen külföldön tartózkodó Kemecsi László már úton van Magyarországra - mondta Dobrossy István, a cég károsultjait képviselő ügyvéd csütörtökön szintén az M1 aktuális csatornának. Az ügyvéd közölte: Kemecsi László önszántából jön és együttműködik a hatóságokkal. Felkerült a rendőrség nyilvános körözési listájára Dobrai Sándorné, aki a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetője.
A rendőrség kedd este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután egy pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél - közölték.
Szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint felügyeleti hatóság azt közölte, hogy jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indít a kft.-nél. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szintén szerdán utasította a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főigazgatóját, hogy a Kun-Mediátor Kft. utazásszervezési tevékenységével kapcsolatban haladéktalanul indítson vizsgálatot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-ről szerdán hozták nyilvánosságra, hogy az ügyfelei nem jutnak hozzá a befektetésükhöz. A társaság a cégbejegyzésben utazási irodaként szerepel, de pénzügyi szolgáltatással is foglalkozott. A kár pontos összegét egyelőre nem tudni, de több milliárd forint lehet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó