A legtöbbek számára a nyugdíjas évek egyet jelentenek a megsokszorozódó szabadidővel, de az anyagi bizonytalanság még mindig sokak számára gátja a gondtalan időskornak.
A Fidesz és a Nemzetgazdasági Minisztérium egyeztetése alapján tényleg ingyenes lesz a készpénzfelvétel havi két alkalommal, 150 ezer forint összeghatárig. Kármentő intézkedésként a kártyás vásárlások szintén ingyenesek lesznek, nagy különbség azonban, hogy míg az ingyenes készpénzfelvétel több tízmilliárd forintos költségeit a bankszektor állhatja, a kártyás vásárlások illetékmentességéből származó évi közel 5 milliárd forintos bevételkiesés a költségvetést terheli.
Miután befejeződtek a Fidesz és a Nemzetgazdasági Minisztérium közötti egyeztetések, várhatóan a jövő héten nyújtják be a kormánypártok - egyéni képviselői indítvány formájában - azt a törvénymódosító javaslatot, amely a tervek szerint január elsejétől havi két alkalommal ingyenkészpénzfelvételt tesz lehetővé 150 ezer forintig - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet a Fidesz egyik, meg nem nevezett vezető politikusára hivatkozva.
A javaslat minden számlacsomagra kiterjedne, így a bankok nem korlátozhatnák az ingyenes pénzfelvétel lehetőségét egyes, általuk meghatározott csomagokra - tette hozzá a lap a politikusra hivatkozva. Az Origo beszámolója szerint az is elhangzott, hogy a német bankrendszerben ez így működik, azt a mintát követnék. A Fidesz elnökségi tagja szerint amennyiben a bankok más tranzakciók díjaiban próbálnák visszaszerezni a pénzt, a felügyeleti tevékenységet ellátó jegybank erélyes fellépésére számíthatnak.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Újabb fordulat az Északi-sark birtoklásáért folyó küzdelemben
- Sokszor ez a hétköznapi tárgy okolható az otthoni wifi gondjaiért
- Remek kirándulóidő jön, de nem egész hétvégén - időjárás-jelentés
- Nagy előnyhöz juthatnak egyes nyugdíjasok
- Kínai közreműködéssel éledne újra a magyar vasúti járműgyártás
- Gyászol a világ úszósportja