22 °C Budapest

Szomorú dolog derült ki a magyarokról: hadilábon állunk a pénzügyekkel

Pénzcentrum
2013. augusztus 10. 11:02

Ismereteinket és tapasztalatainkat felmérve leginkább a családi, párkapcsolati témában mozgunk otthonosan, ugyanakkor saját bevallásunk szerint a technikai dolgokkal és a pénzügyekkel állunk leginkább hadilábon.

Az Ipsos Observer Magyarország kutatása által biztosított adatok szerint közel minden második válaszadó a család, a gyerekek és az emberi kapcsolatok terén érzi leginkább magabiztosnak magát - tárta fel a Hogyankell.hu. A "Mely területen érzi magát a leginkább magabiztosnak?" kérdést nemek szerint vizsgálva már árnyaltabb a kép, a mindennapok során a hölgyek több mint 60 százalékának ez a legbiztosabb területe, míg a férfiak esetében ez a szám már csak 25 százalék, ők a technikai témákban érzik magukat leginkább otthonosan (45 százalék). A portál felmérése arra is rámutatott, hogy ráncaink számának gyarapodásával párhuzamosan egyes területeken növekszik magabiztosságunk: 50 felett már sokkal tapasztaltabbnak bizonyulunk mind a családdal, mind a munkával kapcsolatos kérdésekben, de ugyanez elmondható a filozófia és a vallás, valamint a művészet és a kultúra területén.

Senki nem ért a pénzügyekhez?

A kutatás keretében azt is megvizsgálták, mely területen érzik legkevésbé jártasnak magukat a magyarok. "Bár rengeteg műszaki kütyü vesz minket körül, a bizonytalansági ranglétra tetején a technikai dolgok állnak. Ezt követik a pénzügyek, minden negyedik válaszadó vallott úgy, hogy az élet e területén boldogul a legkevésbé" - mondta Kolma Kornél, a Hogyankell.hu wiki alapítója. A kutatás során az "örök érvényű igazság" is jól kirajzolódott: a nők legkevésbé a technikai dolgokkal boldogulnak, a férfiak a pénzügyek után főként a szépség, divat témájától idegenkednek. Az életkor előrehaladtával, 60 felé közeledve különösen az egészség, a szépség, a divat és a technikai dolgok terén fokozódik a bizonytalanságunk.

A férfiak a netről gyűjtik az információkat, a nők rokonaiktól is

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kutatás azt is vizsgálta, hogy hol tájékozódunk, ha jobban el szeretnénk mélyedni egy-egy témában. A nők leginkább az interneten néznek utána az aktuális kérdéseknek, amit szorosan a rokonoktól, barátoktól származó információgyűjtés követ. A férfiak közül viszont kétszer annyian fordulnak a világhálóhoz, mint az ismerőseikhez. Az információszerzés terén is megfigyelhető egy komoly generációs szakadék: míg a fiatalok kétharmada elsődlegesen az internetről tájékozódik, addig a nyugdíjas korúak mindössze 8 százaléka teszi ugyanezt, ők inkább szakkönyvet vagy újságot vesznek a kezükbe. Érdekes továbbá, hogy mind a diplomások, mind a munkába járók többsége az interneten keres rá az őket érdeklő dolgokra, a 8 általánost végzettek és a nem dolgozók jelentős része viszont rokonaitól, ismerőseitől tájékozódik.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. május 11. 07:50
A Bitcoin veszített az anonimitásából és a privát jellegéből, de a változással nyertünk is mondta Sz...
MEDIA1  |  2024. május 11. 07:28
A Network4 élőben közvetíti szombaton a Skót Premiership, vagyis a skót első-osztályú bajnokság rang...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 10. 19:41
Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban...
Összkép  |  2024. május 10. 17:31
Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm