Hosszú éveken keresztül az orosz műkincsek, festmények iránt érdeklődő patrióta műgyűjtőknek volt köszönhetők az óriási leütések az aukciókon, a legutóbbi londoni árverés azonban igen sovány eredményt mutatott fel.
A MacDougall Arts Co. két napja megrendezett londoni árverésén az orosz műtárgyak 60 százaléka eladatlan maradt, a gyűjtők ugyanis túl magasnak ítélték a kikiáltási árakat. Ennek megfelelően a legpesszimistább becsléseket is alulmúlta a leütések összege, ami mindössze 5 millió font volt.
Egy kijevi gyűjtő azt nyilatkozta, hogy ő egyértelműen túlzottnak ítélte a kikiáltási árakat, és azt a festményt sem vette meg, amiért tulajdonképpen Londonba utazott, mert a becsérték felét is soknak tartotta érte.
A többi nagy nevű aukciós ház is ezen a héten tart árveréseket Londonban, így a Christie's, a Sotheby's és a Bonhams is, azonban a kereskedők úgy vélik, a milliárdosok által felpörgetett piac kifulladt, és 9 év után a leütések csökkeni fognak.
A Sotheby's keddi aukciója alig volt sikeresebb az imént említettnél, hiszen náluk is csak a tárgyak 43 százaléka kelt el, igaz egy-két festmény esetén sikerült a liciteket a becsérték többszörösére feltornázni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon
- Városi sportok olimpiai selejtezője – sport a tévében
- Ezzel a bizarr videóval bárki bekukkanthat a humanoid robotok "szülészetére"
- Fegyházbüntetésre ítélték a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
- Aljas hirdetést adott fel egy férfi, ellensége feleségét kínálgatta
- Hamarosan nyilvános szópárbajt vív Donald Trump és Joe Biden