13 °C Budapest

Botrány: így verik át a lakásvásárlókat Magyarországon

Pénzcentrum
2014. március 11. 14:07

Botrányos történet: az ingatlanközvetítő és a tulajdonos eltitkolta, miből épült a megvásárolni kívánt ingatlan. Mint később kiderült, nem véletlenül!

Megdöbbentő és egyben aggasztó esetet osztott meg lapunkkal a Pénzcentrum.hu egyik hűséges olvasója: "Sosem gondoltam volna, hogy ilyen eset előfordulhat Magyarországon! Történt ugyanis, hogy lakásvásárlásra adtuk a fejünket. Rövid keresgélés után Budán egy II. kerületi ingatlanra esett a választásunk, amely ár/érték arányban igen jó választásnak tűnt. A kapcsolatfelvétel és a lakás helyszíni szemléje is rendben ment, hamar meg is állapodtunk a tulajdonossal. Utólag azonban kiderült, az ingatlanközvetítő és a tulajdonos tudatosan eltitkolta előlünk, miből épült az ingatlan" - foglalta össze röviden a történteket olvasónk.

KATTINTS! 6 millió forintot is kereshetsz ezzel az apró trükkel

Mint olvasónk fogalmazott, hiába kísérte el őket a helyszíni szemlére egy építész ismerősük is, aki egyértelmű kérdéseket is feltett a födém anyagára, illetve a lépcsőházban egy gyanús aládúcolásra vonatkozóan, csak kitérő válaszokat kaptak. "Később, az általunk felkért szakember hívta fel a figyelmünket arra a koránt sem elhanyagolható tényre, hogy az épület szerepel az ÉMI által nyilvántartott bauxitbeton épületek adatbázisában. Erről véleményem szerint mind a tulajdonosnak, mind a közvetítőnek illett volna tájékoztatást adni. Főként, hogy konkrétan rá is kérdeztünk a felhasznált építőanyagokra. Arról már nem is beszélve, hogy az ilyen épületeket hivatalosan és rendszeresen ellenőrzik" - hívta fel a figyelmet olvasónk.

Csak kevesen tudják, a bauxitbeton kötőanyagát, az alumíniumcementet - 1928 és a negyvenes évek vége között használták Magyarországon. Az 1930-as évektől 1942-ig - főleg Budapesten - igen sok lakó-, köz-, és ipari épület készült bauxitbeton alkalmazásával. A háború alatt védműveket, bunkereket építettek belőle, a negyvenes évek végén pedig sűrűn használták a háborús károk helyreállítására - olvasható az ÉMI rövid tájékoztatójában.

KATTINTS! Milliókat kereshetsz egy kis nyomozómunkával

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A '60-as évek végére azonban egyértelművé vált, hogy a megszilárdulás után sajátos kémiai reakciók indulnak meg a bauxitbeton anyagában és ezek szilárdságcsökkenéshez vezetnek. A több mint harmincéves vizsgálati tapasztalat alapján megállapítható, hogy a szilárdságcsökkenés sebessége a korábban feltételezettnél kisebb, de nem elhanyagolható mértékű. A tényleges helyzetet tovább ronthatják olyan kedvezőtlen környezeti hatások, mint a nedvesség és a magas hőmérséklet. Az elmúlt évtizedekben a visszafordíthatatlna állagromlás miatt több ilyen épületet le is bontottak Magyarországon.

Pénzcentrum vélemény
Mivel a bauxitbeton felhasználásával létesült épületek időszakos műszeres vizsgálatát 1968 óta folyamatosan végzik (állapottól függően néhány évente kötelező a felülvizsgálat, az eredményekről adatbázis is rendelkezésre áll), így aligha fogadható el, hogy erről "elfelejtik" tájékoztatni a potenciális lakásvásárlót - különösen, ha rá is kérdez a dologra. Arról már nem is beszélve, milyen hatalmas kár is érheti a vásárlót, ha esetleg menthetetlen az épület.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm