4 °C Budapest

Most akár tízezreket spórolhatnak a nyugdíjasok

Pénzcentrum
2013. december 15. 08:03

Kiírták az Erzsébet-program jövő évi pályázatait, a 2014-ben harmadik évébe lépő programra a tervek szerint 3,5 milliárd forintot biztosít a kormány. A nyugdíjasoknak fürdőjegy program indul: 2 500 forint befizetésével akár 25 alkalmas belépőt kaphatnak - így akár több tízezer forintot is megspórolhatnak.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kiírta jövő évi pályázatait: a 2014-ben harmadik évébe lépő Programra az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó pénzügyi eredményből 3,5 milliárd forintot biztosít. Az elmúlt időszakban összesen negyedmillió ember jutott nyaralási lehetőségéhez a különböző táborokban, köztük 100 ezer olyan gyermek, akik egyébként talán nem jutottak volna el nyaralni. A jövő évi kiírások már megtekinthetők az Erzsébet-program honlapján, pályázni január 2-től lehet.

Több mint negyedmillióan vettek részt eddig az Erzsébet-programban. A harmadik évébe lépő program keretében összesen 62 pályázat kerül kiírásra, amely az első évhez képest több mint kétszeres bővülést jelent a pályázati kiírások számát tekintve. Ezen belül 4 szociális üdülési pályázatot hirdet meg az Alapítvány: nagycsaládosok, fogyatékossággal élők és nyugdíjasok részére.

A most kiírt 62 pályázat kétszerese az első évben meghirdetettnek; 50 tematikus tábor, 6 általános pályázat is lesz, és újdonságként fürdőjegy pályázat is indul, amely nyugdíjasoknak szól majd.

Miről szól a fürdőjegy pályázat?

A pályázattal elnyerhető támogatást a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány gyógyfürdőkbe szóló belépőjegyek formájában nyújtja - derül ki a pályázati felhívásból. Jelentkezni az öregségi nyugellátásban részesülő, 60. életévét betöltött személyeknek lehet, akinek rendszeres havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147 ezer forintot, valamint további adóköteles jövedelemmel nem rendelkeznek.


A rendszer működésének lényege, hogy a nyugdíjas (aki megfelel a feltételeknek) pályáz, és ha nyer, akkor 2 500 forint befizetésével 10-25 alkalmas fürdőbelépőt kap a meghatározott fürdőkbe. A programban egyébként 54 fürdő vesz részt, Kecskeméttől Harkányig, Gyulától Miskolctapolcáig. Az elnyert támogatás legkésőbb 2014. december 31-ig vehető igénybe, a határidő meghosszabbítására nincs lehetőség. Fontos tudni, hogy a támogatás nem fedezi a fürdőbe utazás költségeit, és nem is használható fel az útiköltség megtérítésére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Így kell pályázni

Az ingyenes belépőkhöz januártól kell pályázni: egyrészt szükséges egy, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG) által a pályázó nevére kiállított 2013. évi havi nyugdíjigazolás, másrészt ki kell tölteni (a majd csak januártól megjelenő) online adatlapot. A beadási határidő február 15.

Elnyert támogatás esetén a támogatott a 2 500 forint önerő befizetését követően válik jogosulttá a fürdőkbe történő belépésre. A pályázattal elnyert támogatáshoz postán kiküldik az Erzsébet Kártyát (akinek már van ilyen, az a korábban megküldött kártya segítségével veheti igénybe az üdülési szolgáltatást.)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 5. 20:31