19 °C Budapest

Luxusbölcsődék Magyarországon: ki tudja ezt megfizetni?

Pénzcentrum
2014. március 22. 08:00

Havi 30 ezer forint alatt nagyon ritkán úszhatjuk meg bölcsődés korú gyermekünk napközbeni elhelyezését. De ez csak az induló összeg: a magánintézmények akár 70-80 ezer forintba is kerülhetnek havonta.

A gyed extra bevezetésével lehetővé vált, hogy az édesanya a gyermek egyéves kora után a gyermekgondozási díj folyósítása mellett munkába álljon. Ahhoz, hogy egy kismama visszatérjen dolgozni, arra van szükség, hogy gyermekét közben biztonságban tudhassa, hogy meg legyen oldva a napközbeni felügyelete, ellátása.

Különböző költségek mellett így választhat valaki önkormányzati (állami) vagy magánbölcsődét, esetleg családi napközit. A magánbölcsi a legdrágább, akár havi 70-80 ezer forintba is kerülhet, de a többi lehetőség sem olcsó. Ma már az állami intézmények hatvan százalékában fizetni kell, és a családi napközikben is 30 ezer körül tudjuk elhelyezni a kicsiket havonta.

Az elmúlt pár évben hatezer új állami bölcsődei férőhely alakult, illetve a hivatalos tájékoztatás szerint jelenleg is több intézmény elindításán dolgoznak, de a helyzet még így is aggasztó. A kétszázezer bölcsődés korú gyermekre még így is csak negyvenezer körüli hely jut. A KSH statisztikái szerint ezer, három év alatti gyermekből csak 135-nek jutott férőhely 2012-ben.

Ki kerül be?

Általában előnyben kell részesíteni az adott bölcsőde körzetében lakó gyerekeket, és előnyt élveznek a hátrányos helyzetű gyerekek, a rossz családi vagy anyagi körülmények közt élők, vagy a nagycsaládosok. Méltányolandó ezen kívül az is, ha az anyának vissza kell mennie dolgozni.

Bár a magánintézmények iszonyúan drágák lehetnek, ma már az állami bölcsődét sem úszhatjuk meg feltétlenül ingyen. 2012 januárjában életbe lépett az az intézkedés, hogy az önkormányzati bölcsődék gondozási díjat szedhetnek (körülbelül a bölcsődék hatvan százaléka meg is teszi). Ez országszerte és Budapesten kerületenként is változó, maximum az egy főre eső nettó jövedelem huszonöt százaléka lehet. Vannak, akik rögtön mentesülnek alóla, például a három gyereket nevelők. De akinek fizetnie kell, arra napi kétszáztól ezer forintig terjedő költség hárulhat. Ehhez általában külön jön hozzá az étkeztetési díj, ami átlagosan négy- és hatszáz forint körül mozog naponta. Ez azt jelenti, hogy havi 32 ezer forintba is kerülhet az önkormányzati bölcsőde.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennyiért pedig magánbölcsibe is lehet vinni gyerekünket. Bár ott nagyjából ez egy induló összeg, ezek esetében a határ a csillagos ég. Bár készségfejlesztő foglalkozásokban, nyelvtanulásban, hosszabb sziesztaidőben nincs hiány, ember legyen a talpán, aki ki tudja fizetni a havi 20-80 ezer forintos díjat. A vidéki bölcsődék olcsóbbak, de egy átlagos pénztárcához mérve ott is horribilis összegeket elkérnek. Viszont ha jól szétnézünk és szerencsénk van, gyerekünk annyi pénzért (vagy kicsit többért) járhat extra foglalkozásokkal teli magánbölcsibe, mintha államiba járatnánk.

KATTINTS! Gyes, gyed: így kaphatnak sokkal több pénzt a családok

A bölcsőde alternatívájaként ma már családi napközibe (közismert nevén "csana") is vihetjük gyermekeinket. Ezek olyan otthonok (vagy más e célra kialakított helyre), ahol általában legfeljebb öt gyermek helyezhető el. A szolgáltatást nyújtónak nem kell szakképesítéssel rendelkeznie, de el kell végeznie egy felkészítő tanfolyamot, hogy a gyerekekre vigyázhasson. A csanák húsz hetestől fogadhatják a gyerekeket.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2011-es adatai szerint családi napközikbe tízezer kisgyerek (nem csak három év alatti) volt akkor beíratva, frissebb adatok még nincsenek - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak Mátay Katalin, a MACSKE, azaz a Magyar Családi Napközik Közhasznú Egyesületének elnöke. A csanák térítési díját nagyban befolyásolja, milyen háttértámogatással működnek, például állami, egyes munkahelyek, önkormányzati vagy egyéb szponzor által finanszírozott helyek esetében igen eltérő lehet a szülők költsége. Egy férőhely fenntartása körülbelül 50 ezer forint. De ez azt jelenti, hogy általában ennél csak kevesebbet kell fizetnie egy szülőnek, hiszen attól függően, milyen fenntartású egy intézmény, más költség marad rá. Érdemes alaposan tákékozódni, mert nagy eltérések tapasztalhatók, de körülbelül 30-40 ezer forintos költséggel kell számolni. Várólista nincs, és egyre több ilyen napközi létesül, folyamatosan érkeznek kérelmek az egyesülethez, és egyre többen jelentkeznek a felkészítő tanfolyamokra is.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem