9 °C Budapest

Léhmann György is elbukott: 100 ezres költség az adósok nyakában

Pénzcentrum
2013. április 16. 09:32

"Nem látom azt a jogszabályt, ahol el tudnék bukni, két tárgyalás alatt lezárom az ügyet. Olyan helyzetbe kerültem, hogy megvan az okom az örömre. Nincs semmi baj, ne rettegjenek az emberek a végrehajtóktól, mi vagyunk az erősebbek" - lelkesítette a bajba jutott devizahiteleseket Léhmann György ügyvéd az utóbbi években számos fórumon, többek közt az Echo televízió műsorában.

A keszthelyi ügyvéd alighanem sokaknak reményt adott, hiszen nem kevesebbet állított, mint hogy "amit idáig a bankok tettek, az teljesen törvénytelen, semmis. Össze-vissza hasukra ütve módosították a szerződéseket" Kifejtette: "amit követeltek a bankok az adósoktól 2008 óta, annak a 40 százaléka törvénytelen, az visszajár, illetőleg túlfizetésben vagyunk, számításaim szerint ez 5-600 milliárd, de ennél csak több lehet. A bankok leszerepeltek, ők már ne okoskodjanak. Hol volt itt valuta?"

A magabiztos Léhmann ügyvéd a gyakorlatban mégsem járt sikerrel, a bíróság álláspontja szerint számos alaki hibát és érdemi ellentmondást tartalmazott az a kereset, amelyet egy devizahiteles házaspár nevében a Fővárosi Törvényszékhez. A bíróság az ellentmondásosság mellett értelmezhetetlennek tartotta a keresetet, amely a kölcsönszerződés érvénytelenségét kívánta bizonyítani. Az elutasítás következménye, hogy a felperes házaspárnak kell viselnie a többszázezer forint perköltséget is. Az ítélet ellen a Fővárosi Ítélőtáblánál lehet fellebbezni.

A felperesek 2008-ban devizában nyilvántartott lakáshitel kölcsönszerződést kötöttek 20 millió forint körüli összeggel az OTP Banknál. 2008 év végén a bank módosította a szerződést, a külső körülmények megváltozása, így többek között a gazdasági válság miatt az ügyleti kamatot megemelte, ugyanakkor 2009 júniusában egy szerződésmódosítással a felek csökkentették az ügyfelek törlesztőrészletét. Mivel azonban az ügyfelek nem tartották be a szerződésben vállalt kötelezettségeiket, 2010. nyarán a bank felmondta a kölcsönszerződést.

A házaspár ezt követően fordult a bírósághoz, kérve a szerződés bizonyos pontjainak semmissé nyilvánítását, mivel azok egyoldalú előnyt biztosítanak a bank számára. Ezzel kívánták indokolni a szerződéses kötelezettségeik alóli mentesülésüket, visszamenőleges hatállyal. Ugyancsak kérték a felmondó nyilatkozat érvénytelenségének, valamint a hibás teljesítésnek a kimondását is, valamint kifogásolták az elszámolás módját. A házaspár kártérítést is követelt a banktól.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az alperes bank szerint pontosan szabályozott a felmondási jog, ez a felperesek számára is adott lehetőség. A szerződési feltételeket a felperesek megismerték, aláírásukkal fejezték ki egyetértésüket, észrevételük, kifogásuk nem volt. A bank álláspontja szerint az elszámolás és a felmondás is jogszerű volt és a szerződés szerint történt.

A bíróság folyamatosan próbálta értelmezni a jogi képviselővel eljáró felperesek keresetét, azonban a kereseti kérelmek helytelensége és értelmezhetetlensége esetén nem juthat odáig, hogy "kiigazítsa" azokat. A bíróság szerint a kereset számos olyan jogi ellentmondást is tartalmazott, amelynek feloldása gyakorlatilag lehetetlen volt. Egy szerződés ugyanis nem tekinthető egyszerre semmisnek, egyidejűleg pedig ugyanazon, létre sem jött szerződést nem lehet hibásan teljesíteni, ezek egymást nyilvánvalóan kizárják.

Az ítélet azt is megállapította, hogy volt olyan felperesi beadvány, amelyet az eljáró jogi képviselő nem jegyzett ellen és az elszámolás helyességére vonatkozó kérelem legfőbb bizonyítékát, a felperesi kimutatást a jogi képviselő nem is látta. A bíróság döntése a felperesek pervesztését eredményezte, ezért az alperes költségeit nekik kell megtéríteniük.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 16:46
Rovó Attila, a hvg.hu belpolitika rovatának távozó vezetője nyilatkozott portálunknak azzal kapcsola...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm