Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia, ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok.
A cégek csaknem 50 százaléka küzd kisebb vagy nagyobb mértékű munkaerőhiánnyal; ezek a kkv-k elsősorban fizikai és szakmunkásokat keresnek - derült ki egy friss kutatásából, mely a legdinamikusabb kis- és középvállalkozásokat vizsgálta. A felmérés HR-kérdésekre fókuszáló része arra is rávilágít, hogy döntően a 10 évnél nagyobb munkatapasztalattal rendelkező munkatársakat részesítik előnyben a cégek.
A legdinamikusabb kis- és középvállalkozások a fizikai és szakmunkások mellett főként műszaki területen dolgozó kollégákat, valamint értékesítőket toboroznának. Az UniCredit kutatásából az is látszik, hogy a legnagyobb árbevételű cégek mintegy 40 százalékánál a munkaerőhiányt tekintve a fizikai munka jelenti a kritikus működési területet. Jelentős számban lenne szükség ilyen képességű kollégákra, mégis igencsak válogatnak a potenciális jelentkezők közül: a cégek ugyanis főként az 5-15 év munkatapasztalattal rendelkező, 30-45 éves munkavállalókat keresik. A junior, illetve a legfeljebb 5 év tapasztalattal rendelkező kollégákra csak a nagyobb árbevételű cégek vadásznak.
No home office
A legdinamikusabb kkv-k körében változatlanul a klasszikus, 8 órás, irodai munkavégzés a legelterjedtebb. Ennél rugalmasabban a vállalatok 53 százaléka alkalmaz részmunkaidőben, 4 vagy 6 órában munkatársakat. Ennél még kevesebb, 37 százalék hajlandó arra, hogy szabadúszóval vagy külsős alvállalkozóval dolgozzon. A legritkább pedig a távoli vagy az otthoni munkavégzés: ilyen lehetőség csak a vállalatok 26 százalékánál áll a munkatársak rendelkezésére. Külön kiemelendő, hogy a családi cégek még ennél is kevésbé nyitottak a külsős munkavállalókra (30 százalék), és az otthoni vagy a távoli munkavégzési lehetőségre (17 százalék).
Egy kézben az irányítás
Érdekes adat, hogy bár a legerősebb kkv-k harmada foglalkoztat a HR-feladatokra szakosodott munkatársat, a cégvezetők irányítása ("mindenhatósága") erre a területre is maximálisan kiterjed. A kutatás során megkérdezett kkv-k több mint felénél a tulajdonos vagy a cégvezető maga foglalkozik személyzeti ügyekkel. Nem meglepő, hogy a családi vállalkozásoknál ez még inkább így van: az ügyvezető egyszemélyben HR feladatokat is ellát.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása