Költözni is hajlandóak a fiatalok egy ilyen munkahelyért: nem csak a pénz számít

2019. október 12. 10:00

2019-ben több mint 37 ezer fiatalt kérdezett meg a PwC Magyarország a munkavállalási preferenciákról, így kiderült, a rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely-választási tényezők a jövő munkavállalói számára. A teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves korosztály számára. A PwC Magyarország idén több mint 37 ezer középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák és pályakezdő munkahelyválasztási preferenciáit vizsgálta. 

A korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is felmérte a jövő munkavállalóinak munkahelyválasztási preferenciáit a PwC Magyarország. Az idei kutatásban többek között a nemzetköziség, a személyes fejlődés és a transzparens vállalati működés is bekerült a vizsgált fókuszterületek közé. A felmérésben részt vevő több mint 37 ezer fiatal 51 százaléka felsőoktatásban, míg 21 százalékuk középiskolában tanul, 27 százalékuk pedig dolgozik. A kutatás szerint a 16-28 éves korosztály számára a munkahelyválasztási szempontok között első helyen a rugalmas munkarend és munkaidő áll, melyet az alapbért megelőzve a stabilitás és kiszámíthatóság követ. A cafeteria idén annak ellenére kiesett a top 10-ből, hogy a tavalyi évben még az előkelő negyedik helyen szerepelt. 

Idén kibővítettük a felmérést annak érdekében, hogy a hazai vállalatok még jobban megismerhessék a potenciális munkavállalóik munkahellyel kapcsolatos elvárásait. Mindez azért is fontos, mert a PwC Vezérigazgatói felmérése szerint a hazai vállalatvezetők döntő többsége a munkaerőhiányt jelölte meg az üzleti sikert veszélyeztető legnagyobb kihívásnak

- mondja Bencze Róbert, a PwC Magyarország People & Organisation, HR-tanácsadási szolgáltatások igazgatója. A kutatásából kiderül, hogy a válaszadók döntő többsége (96 százalék) utánanéz a cégnek, mielőtt beadja jelentkezését. A fiatalok 63 százaléka szívesen dolgozna multinacionális vállalatnál, míg 28 százalékuk start-up-nál is elhelyezkedne. 

A megkérdezettek mindössze alig több mint ötöde (21 százalék) vélte úgy, hogy az állami szféra is vonzó munkavállalási lehetőség.

A 25 év alatti válaszadók 94 százaléka megfontolná az országon belüli költözést. Csongrád megyében a legnagyobb azoknak az aránya (78 százalék), akik szívesen maradnának jelenlegi lakóhelyükön. További érdekesség, hogy a Heves megyei válaszadók több mint fele (54 százalék) akár a Győrbe költözést is el tudja képzelni egy vonzó munkahely érdekében. Azonban nemcsak a mobilitásban, hanem egyéb munkahelyválasztási preferenciákat illetően is láthatóak régiók közötti különbségek: a vállalatnál kapott szakmai képzés például Hajdú-Bihar megyében az 5. legfontosabb szempont, addig a fővárosban mindössze a tizedik.

Az egyes iparágakhoz kapcsolódóan is eltérő munkahelyválasztási preferenciákra világít rá a PwC Magyarország felmérése: az IT-szektorban vonzó a távmunka lehetősége (5.) és a közvetlen felettes vezetői stílusa (8.), míg a gyógyszeriparban a kihívásokat jelentő munka (4.) és a kollégákkal való viszony (9.) is meghatározó. A Magyarországon húzóágazatnak számító autóipar szereplői a szakmai képzéseket (4.), valamint a valós teljesítményen alapuló előremenetelt (7.) szem előtt tartva szólíthatják meg sikeresen az Y és Z generáció munkavállalóit.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A kutatás eredményei megmutatják, hogy melyek azok a munkahelyi tényezők, melyek felkelthetik a jelenleg még közép- és felsőfokú tanulmányaikat végzők, valamint a pályakezdők érdeklődését. E tényezők ismeretében a vállalatok felkészülhetnek arra, hogy sikeresen meg tudják szólítani a jövő munkavállalóit

- mondja Örkényi Zoltán, a PwC Magyarország People & Organisation, HR-tanácsadási szolgáltatások menedzsere.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm