Még a román miniszterelnök is elbüszkélkedett, hogy a román bérek lehagyták a magyart, azonban az adatok mélyebb elemzése már árnyaltabb képet mutat.
Extrákra költeni és spórolni hazánkban leginkább csak azok tudnak, akik nettó 250 ezer forint felett keresnek, négy emberből háromnak pedig csak az oldaná meg a pénzügyi gondjait, ha a jelenlegi fizetését 50 százalékkal megemelnék - írja az Index a GKI és a Jófogás közös felmérésére hivatkozva.
A 10 ezer internetező bevonásával készült felmérés alapján
A felmérésben résztvevők átlagos havi jövedelme nettó 145 000 forint, amelynek a legnagyobb részét a kötelező kiadások viszik el. A válaszadók mindössze 14 százaléka nyilatkozta azt, hogy az alapvető és kötelező kiadások után jövedelméből még egyéb vásárlásokra is futja, sőt spórolni is képes. Ezt a csoportot jellemzően a nettó 250 ezer forint feletti javadalmazásúak képviselik.
Összességében átlagosan heti 16 ezer forintot költhetünk el szabadon, ennyi pénzünk marad a kötelező kiadások után. A keresetükből nehezen kijövők 50 százalékánál hónapról-hónapra jelentkeznek a megélhetési nehézségek. A pénzügyi elégedetlenség még azok esetében is fennáll (27%), akik a kötelező kiadásokon felül ugyan még tudnak költekezni, de félretenni már nekik sem sikerül.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép forrása: Getty Images Hungary
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Öten távoznak Újpestről
- Virág Judit: a Covid-járvány megdöbbentően növelte az árverések iránti érdeklődést
- Súlyos vád érte az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- Szoboszlai és a többiek – így reagált a külföld a magyar Eb-keretre
- Tanítás és tanulás az MI segítségével – újra megnyílt a ProSuli pályázata
- Elhunyt Alice Munro Nobel-díjas írónő