A milliomos vállalkozó szerint nem létezik a munka és magánélet közötti egyensúly.
Egy év alatt akár 70 százalékkal magasabb fiztetést is kaphatunk, ha jó szakmánk van és hajlandóak vagyunk váltani - írja a Napi.hu.
Akár 70 százalékos bérnövekedés sem elképzelhetetlen egyes szakmákban, és ehhez még akár az adott városból sem kell elköltözni. A munkaadók ugyanis a szakképzett dolgozóknak hajlandóak egyre többet fizetni és 10-20 ezer forintos többletért megéri váltani. Persze ehhez a bravúrhoz többször is munkahelyet kell váltani, azonban ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy helyileg máshova kell menni dolgozni. Ennek oka, hogy a szomszédos cégek sokszor egymásra licitálnak a munkabérrel, így felstrófolva a fizetéseket.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot