Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások - ezt jelentette be a miniszter.
Külföldről hozhatnak a magyar gyárak munkaerőt, ha nincs aki elvégezze a munkát, ettől várják a munkaerőhiány csillapodását.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nagyinterjút adott a Heti Válasznak, amelyben természetesen előkerült Magyarország egyik legégetőbb gazdasági problémája, a munkaerőhiány is. Ennek kapcsán pedig megerősítette, hogy szerinte
Bár korábban a gyáriparosok is ezt javasolták, és Varga akkor ki is állt az öltet mellett, azóta a kormány legalábbis homályosan kommunikált a kérdésről.
Varga szerint a munkaerőhiány az egész térséget sújtó probléma, a lengyelek és a csehek például ukrán vendégmunkások alkalmazásával próbálnak felülkerekedni ezen. Ugyanakkor Magyarországon a vendégmunkások behívása nehezebb kérdés, mert "itt nagyobb a félelem attól, hogy aki külföldről érkezik, elveszi a munkahelyet".
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei
- Iszonyatos utcai bunyó volt Pécsen
- Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét
- Elek Gábor vezetésével feljutottak a Vitézek, akik lányok