Mi a teendő, ha valóban olyan rosszul sikerült az érettségi, hogy emiatt nem kerül be valaki a leginkább áhított szakra? Csak nyugalom, semmi sincs veszve!
Már elérhetők a felsőoktatási intézmények által a pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések. Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, legkésőbb augusztus 10-ig, és csak egyetlen képzés jelölhető meg.
A Felvi oldalán már minden szükséges információ megtalálható a pótfelvételi eljárással kapcsolatban. Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal Felsőoktatási Főosztály vezetője korábban elmondta: jelentkezni az E-felvételi rendszerében lehet, egyetlen felsőoktatási intézmény egyetlen önköltséges képzésére, augusztus 10-éig.
A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 23-án meghatározott ponthatárnál és a jogszabályi minimumnál. A jelentkezési határidőig a felvételizőknek be kell fizetniük az 5000 forintos eljárási díjat; adatlapjukat pedig legkésőbb augusztus 10-én éjfélig hitelesíteniük szükséges az Ügyfélkapun keresztül, vagy a Felviről kinyomtatott és aláírt adatlap postára adásával, utóbbi augusztus 11-én még megtehető. A ponthatárokat előreláthatólag augusztus 26-án hirdetik ki, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A tájékoztató információkat a felsőoktatási intézménytől szeptember első napjaiban kapják meg a jelentkezők.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rekordot döntött a belső menekültek száma
- Pénteken legyen gép előtt, aki jegyet szeretne az izraeliek elleni Eb-felkészülési mérkőzésre
- Kardszárnyú delfinek süllyesztettek el egy 15 méteres jachtot
- Szlovákiában a tömeges bombafenyegetések miatt összehívhatják az ország biztonsági tanácsát
- Régi, de bevált taktikát alkalmaz az ukrán légierő az oroszok ellen - videó
- Néhány helyen igencsak aktívak lesznek a fiatalok az EP-választás kapcsán