Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől.
Az elmúlt év közel kétezer vizsgálatának negyede állampolgári bejelentés alapján kezdődött. Az elindított vizsgálatok során átlagosan tízből nyolc esetben bukkant hiányosságokra a NAV - írja a Magyar Nemzet.
Az érintetteken átlagosan 14 millió forintot kért számon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ugyanakkor 70 eljárásban az 50 millió forintot is meghaladta a különbözetként jelentkező összeg, és volt olyan eset is, amikor az egymilliárd forintot is megközelítette.
Az ellenőrzések alapjául szolgáló adatok egyébként több forrásból is eljuthatnak a NAV-hoz. Tavaly az esetek többségében a hivatal saját információra támaszkodott, viszont az eljárások negyede közérdekű bejelentés alapján indult. A beadványok egy része rendkívül aprólékos információkat tartalmaz egyesek adóügyeiről. Az ilyen bejelentéseket feltehetően olyanok teszik meg, akik szoros kapcsolatban álltak az érintettel, de megromlott a viszony. Így haragos családtag, házastárs vagy üzletfél is lehet az információ forrása.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Aljas hirdetést adott fel egy férfi, ellensége feleségét kínálgatta
- Hamarosan nyilvános szópárbajt vív Donald Trump és Joe Biden
- Ilyen állatkerti látogatói szerencse szinte nincs is, mutatjuk!
- Túl van az életveszélyen a szlovák miniszterelnök
- Kiderült, hol törik fel vagy lopják el hazánkban a legtöbb autót
- Fájó korlátozás lépett életbe Siófokon