A Pénzcentrum idén is megnézte, volt-e pénzügyekhez köthető kérdés a feladatok között: 2024-ben is kellett számolni életből vett példával, árakkal, forinttal.
Osztrák kutatók megfejtették, hogy mitől függ a tanulás sebessége: egérkísérleteik eredményei alapján a sebesség az idegi kapcsolatok erősségén múlik, ez pedig alakítható.
Egyesek gyorsabban, mások lassabban tanulnak, ez embereknél és állatoknál is megfigyelhető. A bécsi Molekuláris Patológiai Intézet (IMP) kutatócsoportja azt tanulmányozta, min múlik ez a sebesség. Az derült ki, hogy az egereknél a tanulás az agyi idegsejtek összeköttetéseinek, a szinapszisoknak az erősségétől függ, melyet tréninggel, vagyis nagy számú ismétléssel javítani lehet.
Simon Rumpel és Brice Bathellier - az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) frissen ismertetett - kutatása abból indult ki, hogy az agyi idegsejtek közötti összeköttetések kiépülése összefügg az emlékek és az elsajátítandó tartalmak megjegyzésének képességével. Ez azonban egyénenként - mind az embernél, mind az egyes állatfajoknál - különböző sebességgel történik.
A kutatók azt a feladatot dolgozták ki a kísérleti egereknek, hogy különböztessenek meg két hangot egymástól. Ha az egyiket hallják ("A" hang), akkor jutalmat kapnak, ha a másikat, a "B" hangot, akkor viszont semmit. Rumpel elmondta: rengeteg türelem kellett az egerek oktatásához. A kísérletet legalább kétezerszer kellett megismételni.
Azt figyelték meg, hogy van egy pont, ahonnan kezdve a tanulási görbe meredeken ível felfelé. Az ezredik ismétlésnél a kis állatok hirtelen gyorsabban kezdtek tanulni. Tehát a tanulási görbe nem fut szabályosan, hanem egérről egérre változó hosszúságú tanulási szakasz után egyszer csak jelentősen felszökik.
Ebből alkották meg a kutatók az elméleti modellt: először az ismételt stimulusok segítségével kiépülnek az idegsejtek között az ingerületátvivő helyek, vagyis szinapszisok, és ezek segítik ezután az ismeretek gyorsabb elsajátítását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Azt is megállapították, hogy az egyszer már kiépült, erős szinapszisok a későbbi tanulást is gyorsítják. A kísérletet ugyanis megismételték, ám a szabályt az ellenkezőjére fordították: az "A" hang után hirtelen nem járt jutalom, a "B" után viszont annál inkább - magyarázta Bathellier az APA osztrák hírügynökség kérdésére. A kísérleti állatok ezt az új szabályt már sokkal gyorsabban megtanulták. Ez pedig arra utal, hogy az első kísérletsorozatnál létesült idegi kapcsolatok hasznosultak az ellentétes szabállyal folytatott tanulási próbálkozások során.
Rumpel szerint ez azt jelenti, hogy ha valaki például megtanult egy idegen nyelvet, az a másodikat gyorsabban sajátítja el. A tanulás folyamata ugyanis felkészíti az agyat arra, hogy a hasonló kihívásokat edzettebben várja.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A Real Madrid ünnepel, a katalánok szidják a leghangosabban a bírót
- Turisztikai ügynökség: 2024 rekordév lehet az első negyedév alapján
- Mekkora esélye van von der Leyennek az újraválasztásra?
- Az amerikai elnök megfenyegette Izraelt
- Jó hír a Dunakanyarba látogatóknak
- Több ezer online beszélgetés szivárgott ki a német hadseregtől, a szakértő hírszerzési akciót sejt a háttérben