Ha 5 éven belül vett házat, lakást, nyaralót értékesített valaki tavaly, akkor személyi jövedelemadót is kell fizetni - ennek május 21-e a bevallási határideje.
Adóellenőröktől hemzsegnek az idegenforgalmi szempontból kiemelt fővárosi helyszínek. A folyamatos ellenőrzések dacára még mindig magas a mulasztások aránya.
A revizorok a foghíjtelkeken kialakított parkolókat, a nyári szezonhoz köthető turistaszolgáltatásokat vizsgálták. A számlaadási fegyelem betartása mellett azt ellenőrizték, hogy a vállalkozások bejelentették-e alkalmazottaikat, illetve a kereskedők a forgalmazott termékek eredetéről számot tudtak-e adni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai csaknem 200 ellenőrzést végeztek. Az érintettek 37 százaléka nem adott nyugtát vagy számlát, s az esetek 43 százalékában késedelmesen vagy egyáltalán nem jelentették be az alkalmazottakat. A forgalmazott áruk eredetét érintő vizsgálatok még nem zárultak le.
KATTINTS! Brutális összegű bírság fenyeget: minden számlát őrizz meg!
A legtöbb szabálytalanságot a foghíjtelkeken parkolási szolgáltatást nyújtóknál észlelték a revizorok. A vizsgált esetek felében nem kaptak számlát, és az alkalmazottak sem voltak bejelentve, három helyszínen pedig telephely-engedély nélkül kínálták a szolgáltatást. A szuvenírárusok is csaknem minden második esetben mulasztottak, sőt két kontárt is találtak a revizorok.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Többször adathiányos vagy hibás adatokat tartalmazó nyugtát adtak át számukra, illetve hat esetben nem egyezett a pénztárgépben regisztrált napi bevétel és a pénztárgépben ténylegesen található készpénz mennyisége.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon
- Városi sportok olimpiai selejtezője – sport a tévében
- Ezzel a bizarr videóval bárki bekukkanthat a humanoid robotok "szülészetére"
- Fegyházbüntetésre ítélték a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
- Aljas hirdetést adott fel egy férfi, ellensége feleségét kínálgatta
- Hamarosan nyilvános szópárbajt vív Donald Trump és Joe Biden