Emelnék a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) dolgozó pénzügyi nyomozók bérét; az erről szóló módosító javaslatot az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága általános vitára alkalmasnak találta.
A bizottság hétfői ülésén a képviselők 15 igen szavazattal, két tartózkodás mellett támogatták a fideszes Rogán Antal, Babák Mihály, Dancsó József és Márton Attila önálló indítványának Ház elé kerülését - számolt be az adozona.hu.
A javaslat indoklása szerint a pénzügyi nyomozók illetményének - a rendőrségnél nyomozó beosztást betöltők illetményéhez viszonyított - versenyképességének megteremtése az állomány megőrzése és ennélfogva a NAV bűnügyi tevékenysége zavartalanságának biztosítása érdekében halasztást nem tűrő probléma.
A javaslat beterjesztői azt írják: míg egy pályakezdő (1 év szolgálati jogviszonnyal rendelkező) rendőr nyomozó (tiszt) havi illetménye (nyelvvizsga pótlék nélkül) központi szervnél közel 290 ezer forint, addig a pénzügyi nyomozó illetménye (szintén nyelvvizsga pótlék nélkül ) nem egészen 210 ezer forint, míg a II. besorolási osztályúak tekintetében - középfokú/területi szerv esetén, 5 éves szolgálati jogviszonnyal - a rendőrségnél közel 230 ezer forint, a NAV-nál 105 ezer forint.
A tervezet által bevezetni kívánt, kizárólag a pénzügyi nyomozókra - mintegy 800 fós állományra irányadó bértábla alkalmas arra, hogy a rendőrségnél fizetett bűnügyi pótlékot is magában foglalva azonos mértékű bérezést tegyen lehetővé a két szervezetnél hasonló tevékenységet végzők tekintetében, amellyel elkerülhető, hogy csupán anyagi alapokon nyugvó elszívó hatás érvényesüljön bármelyik szervezetnél is - olvasható az indoklásban.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere