Eltérően ítélik meg szakszervezetek a pályakezdői minimálbér bevezetésének ötletét; az MSZOSZ egy átgondolt rendszerben elfogadhatónak tartja, a Liga nem támogatja, az Autonómok pedig saját javaslatot tesznek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleménye szerint a kormány megfontolja, hogy a pályakezdőknek külön minimálbért vezessen be. A tárca egyben emlékeztetett arra, hogy a július 1-jén hatályba lépő új Munka törvénykönyve lehetőséget biztosít a kormánynak, hogy differenciált minimálbért állapítson meg.
Az életkor szerint differenciált minimálbér bevezetését számos egyeztetés fogja megelőzni - hangsúlyozta az NGM.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy valóban alapos konzultáció előzze meg a pályakezdő minimálbér intézményének bevezetését.
Hozzátette ugyanakkor, hogy - bár valóban "egyre tragikusabbak" a pályakezdők foglalkoztatási adatai - nemcsak erről, hanem a foglalkoztatást segítő és gátló összes tényezőről egyeztetni kellene, mert egy elem kiemelése nem hoz üdvözítő megoldást.
Az elnök egy átgondolt rendszerben elfogadhatónak nevezte a pályakezdők minimálbérének differenciálását, mivel arra nemzetközi példa is van, emellett 2005-től Magyarországon is differenciálták a bérminimumot, vagyis a szakmunkás minimálbért.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) kellene megvitatni a kérdést. Hozzátette ugyanakkor: a minimálbér nettója jelenleg is olyan alacsony, hogy a pályakezdő fiatalokat nem segítené az előrelépésben, ha számukra egy alacsonyabb minimálbért állapítanának meg.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Liga elnöke ezenkívül úgy vélekedett, hogy a pályakezdő minimálbér intézményének esetleges bevezetése nem teremtene új munkahelyeket, és a feketegazdaságot sem fehérítené.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke az MTI megkeresésére azt mondta: Magyarországon rendkívül alacsony a minimálbér; európai uniós összehasonlításban hátulról ötödik az ország a minimálbért alkalmazó tagállamok körében. A Liga elnökéhez hasonlóan úgy vélekedett, ilyen alacsony minimálbérre "nem lehet telepíteni" a pályakezdői minimálbérről szóló elképzeléseket.
Az Autonómok ezért azt javasolják, hogy a jelenleg hatályos minimálbér nettója (60.915 forint) legyen a kezdőtétel, vagyis a pályakezdői minimálbér, és ehhez képest kell emelni a nem kezdők minimálbérét. Meg kell vizsgálni, és elemzést kell készíteni arról, hogy a jelenlegi minimálbér nettója és a szakmunkás minimálbér nettója hogyan viszonyul egymáshoz, majd háromoldalú, teljes körű tárgyalásokat kell folytatni a három bértételről, a pályakezdők minimálbéréről, a minimálbérről, valamint a bérminimumról - fejtette ki Borsik János.
Véleménye szerint a minimálbért és a szakmunkás minimálbért is emelni kell, és ezt a pályakezdők minimálbérének emelésével együtt kell megtenni, vagyis a három bérintézményt egyszerre kell bevezetni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása