21 °C Budapest

Siralmas helyzetben a legendás magyar színész: nyomorog

Pénzcentrum
2012. május 20. 13:03

Pénz, fellépések és asszony nélkül maradt Zana József (73). Ganxsta Zolee édesapja, aki 1967-től nyugdíjazásáig volt a Vidám Színpad művésze, a Blikknek elárulta, siralmas élethelyzetben van.


Zana József (73)

A színész már nem is emlékszik arra, mikor játszott utoljára, mikor keresett egy kis pénzt nyugdíja mellé. Meg kell húznia a nadrágszíjat, hiszen a színésznyugdíjak többsége alig éri el az ötvenezer forintot. Ahogyan Zana fogalmaz, ilyen szempontból még szerencse is, hogy egyedül van, mert a csajozás pénzbe kerül.

Álom marad a megélhetés az állami nyugdíjból

Felmérések szerint Magyarországon az öngondoskodás elfogadása erősen életkorfüggő. Valamennyi csoportban többségi nézet, hogy elsősorban az állam feladata gondoskodni az idősek megélhetéséről. Miközben a 60-70 évesek 67 százaléka vallja ezt, a 18-29 évesek között már csak 54 százalékos ez az arány. A nyugdíjas korhoz közel állóknak csak az egynegyede gondolja úgy, hogy elsősorban az egyén felelőssége biztosítani az idős kori megélhetését. Az idősebbek az előző évek tapasztalatai alapján arra számítottak, hogy a nyugdíjból, ha szerényen is, de meg fognak élni.

Tavaly év végén a megkérdezetteknek mindössze a 12 százaléka gondolta úgy, hogy az állami nyugdíja elég lesz a tisztes megélhetéshez, 45 százalékuk pedig biztosra veszi az ellenkezőjét. A célcsoport többi tagja különféle stratégiákat tervez idős korára, a legtöbben a nyugdíj mellett végezhető munkában látják a megoldást. A megkérdezettek körében jelentősen (52 százalékról 58 százalékra) nőtt azoknak az aránya, akik kijelentették: semennyi pénzt nem tudnak félretenni nyugdíjas korukra.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem