A 600 ezer forintos fizetés mellé, fővárosi lakást, irodát, benzinkártyát, valamint laptopot is kapnak a képviselők - írja a Magyar Hírlap.
Bruttó hatszázezer forintot fognak keresni az országgyűlési képviselők, amennyiben a parlament elfogadja azt a jogszabálytervezetet, amelyet a Fidesz frakciója hamarosan az Országgyűlés elé terjeszt.
A napilap úgy tudja: külön díjazás jár majd a bizottsági elnököknek és alelnököknek. Ezen felül a képviselők laptopot, senkire át nem ruházható benzinkártyát is kapnak, a fővárosban irodát használhatnak, és bérelt lakás is jár nekik, ez utóbbi rezsijét ők állják.
A tervezetben az szerepel, hogy az Országgyűlés Hivatala a Parlament épülete környékén vásárol majd lakásokat, amelyekbe négy évre az a képviselő költözhet majd be, akinek nincs a nevén fővárosi ingatlan.
Az még nem dőlt el, hogy a módosítások már 2012-től életbe lépnek-e, vagy az új rendszert 2014-től, az új kétszáz fős parlamentre szabják majd.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere