Viszont nem egy fix jövő van, hanem különböző forgatókönyvek. Ezért nagyon fontos a jövő megértése, hogy ennek megfelelően tudjuk formálni a jelent.
A kormány dönt a jövőben a minimálbérről és a garantált bérminimumról - derül ki az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT) felváltó Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló törvényjavaslatból.
Megszűnik az Országos Érdekegyeztető Tanács, az OÉT titkárai már meg is kapták a felmentésüket. Helyette megalakul a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács, amely a megszűnő OÉT-ből, a Gazdasági és Szociális Tanácsból (GSZT) és a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumból (GEF) jön létre. Az átszervezés terve önmagában nem újdonság, Matolcsy György pontosan egy éve is jelezte, hogy a kormány teljesen átalakítaná ezt a területet - adta hírül a Napi Gazdaság.
A parlament honlapján megjelent törvényjavaslat szerint az új szervezetnek nem lesz tagja a kormány, csak állandó meghívottja. A munkaadók, munkavállalók, kamarák, civilszervezetek mellett egyházak képviselői is helyet kapnának benne. A tanács javaslatokat, ajánlásokat megfogalmazhat ugyan, ám - mivel annak nem lesz tagja a kormány - ennek semmi jelentősége nem lesz. Az ajánlásokat a kormánynak nem kell majd figyelembe vennie.
Eddig a munkavállalók, munkáltatók és a kormány képviselőinek kompromisszumos megállapodásaként született meg az érvényes bérminimum összege. A törvényjavaslat szerint a jövőben a kormány rendeletben állípthatja meg a kötelező legkisebb munkabér és a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges iskolai végzettség, szakképesítés szintjétől függő garantált bérminimum mértékét.
Az új törvény megteremti annak a lehetőségét, hogy a majdani adóváltoztatások kedvezőtlen hatásainak orvoslását egy az egyben a munkáltatókra hárítsa át. Vagyis olyan mértékű béremelést ír elő, amely ellensúlyozhatja az adószabályok miatti bérkiesést.
A Tanács feladatai
- A Tanács konzultációs, valamint véleményezési és javaslattévő feladatkörében nyomon követi és elemzi az ország társadalmi-gazdasági fejlődését
- javaslatokat dolgoz ki az Országgyűlés és a kormány részére az átfogó makrogazdasági és társadalmi problémák megoldására
- megvitatja a foglalkoztatáspolitikai, munkaerő-piaci, a jövedelemelosztást és a társadalom széles körét érintő kormányzati stratégiákat koncepciókat, illetve a gazdasággal, a foglalkoztatással, a jövedelmek alakulásával, a társadalompolitikával összefüggő alapvető
kérdéseket
- véleményt nyilvánít a vállalkozásokat, a foglalkoztatást, illetve a társadalom széles körét közvetlenül érintő tervezett kormányzati intézkedésekről
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- részt vesz a jogszabályok és egyéb kormányzati döntések hatásainak feltárásában, amelyről tájékoztatja a kormányt
- konzultációt folytat az Európai Unióval kapcsolatos stratégiai kérdésekről
- megtárgyal minden olyan nemzetgazdasági vagy társadalompolitikai kérdést, amelyet a Tanács tagjainak kétharmada javaslata alapján a Tanács napirendjére tűz
- Az Országgyűlés elnöke, az országgyűlés bizottságok elnökei, a kormány vagy a kormány tagjai a Tanácsot állásfoglalás vagy vélemény kialakítására kérheti(k) fel, amelynek a Tanács köteles 30 napon belül eleget tenni
- A Tanács által tett javaslatokat, véleményt annak címzettjének mérlegelnie kell, mérlegelése eredményéről a Tanácsot tájékoztatni köteles.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból