10 ezer forintot adtak volna a trükkös tolvajok a 73 éves leányvári bácsi régi, rossz ereszcsatornájáért, de csak húszezres volt náluk. Az idős ember felváltotta a pénzt, ekkor kifigyelték a tolvajok és végül 4 millió 430 ezer forinttal távoztak a házból - írja a police.hu.
Tegnap a délelőtti órákban egy fehér furgon parkolt le a bácsi háza előtt. A gépkocsiból három férfi szállt ki és az udvaron található rossz ereszcsatorna után érdeklődtek. Kerek tízezer forintot adtak volna érte, a bácsinak felcsillant a szeme és az idegeneket betessékelte az udvarra.
Ekkor jött a már jól bevált szöveg, elindult a megtévesztés. A trükkösöknél természetesen csak 20 ezer forintos bankjegy volt, amit a bácsi elvett, hogy a házban felváltsa. A tolvajok kifigyelték, hogy honnan veszi elő a pénzét, így már csak a figyelmét kellett elterelni.
A kert végében található melléképületekhez csalták, a helyiségbe tessékelték, majd egy gyors mozdulattal az idős férfira hajtották az ajtót. Mire a bácsi kikecmergett a sötét melléképületből, a tolvajok felmarkolták a házban elrejtett pénzt és elmenekültek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megjelent egy sokkoló videó, amelyen látszik a Robert Ficóra leadott öt lövés
- Így menekítették a biztonsági emberek Robert Ficót a merénylet után – videó
- Borsos áron keltek el Michael Schumacher luxusórái egy genfi aukción
- Huszonhat macskát tartott egy panellakásban – állatkínzásért kell felelnie
- Nagyon nem éri meg a Fordnak az elektromosautó-biznisz
- Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron