Most menj Angliába, ha ott akarsz dolgozni

2009. november 12. 15:32

Hamarosan szűkülhet azoknak az állásoknak a köre, amit külföldiek betölthetnek az Egyesült Királyságban, Gordon Brown ugyanis ígéretet tett, hogy szigorítani fog az ország bevándorlási törvényein.

A miniszterelnök szerint a bevándorlás már így is erősen lecsökkent és a törvényekkel csak biztosítani szeretnék, hogy a folyamat nem torpan meg, vagy fordul a visszájára. Ígéretet tett arra is, hogy megnehezítik az országban tartózkodó illegális munkások helyzetét, akik tanulóvízummal érkeztek Nagy-Britanniába.

Brown ígérete szerint végignézik a munkaerő-hiánnyal küzdő állások listáját és jópár foglalkozást kihúznak róla. Bár konkrétumok még nem születtek, a BBC szakértői szerint az egészségügyi dolgozókat, a szakácsokat és a mérnököket érinthetik a változások.

Gordon Brownnak nem a bevándorlással, mint jelenséggel van problémája, hiszen jó néhány szakmában elkelnek a képzett dolgozók. A közösség azonban érezni szeretné, hogy az újonnan érkezettek is elfogadják a Nagy-Britanniában való letelepedés felelősségeit: engedelmeskednek a törvényeknek, beszélnek angolul és fizetnek adót. (Ez utóbbit ugyanis a legtöbb illegális dolgozó "elfelejti".)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem