Az ügyvédi pályán való elindulás sem olyan egyszerű, ha valaki nem tud külső anyagi támogatást kapni.
Főleg kisboltoknál vagy benzinkutaknál "bevett gyakorlat", hogy lopások esetén a munkáltató felszólítja a dolgozókat a hiányzó összeg összedobására, különben elbocsátja mindegyikőjüket. Sajnos ilyenkor a bíróság sem ad sok esélyt nekik, a bűncselekmény ugyanis nehezen bizonyítható, anélkül viszont a munkavállalókra hárul a felelősség - árulta el Sipos Márta munkajogász a HR Portálnak.
Munkahelyi károkozás esetén a vállalatok általában a teljes kárt megtéríttetnék a dolgozóval, a jog azonban ezt nem mindig engedi: a szűkösebb anyagi helyzetből adódóan ugyanis örökre eladósíthatnák a munkavállalókat, arról nem is beszélve, hogy a károkozástól való görcsös félelem a teljesítményt is visszafogná. De mégis, mit tehetnek akkor a megkárosított cégek? Milyen törvényi eszközök állnak a cégek rendelkezésére az alkalmazottak "megrendszabályozására", és hogyan alakul ez a gyakorlatban?A cikk teljes szövege itt olvasható.
Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
- A munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma is nőtt február és április között - a nap hírei
- Két magyar döntős a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon
- Megverték, kirabolták és magára hagyták az idős férfit - több év fegyház vár rájuk
- Négy év múlva Franciaországban lesz a jégkorong-világbajnokság
- Mártírhalált akartak halni, most börtönbe mennek
- Ungár Péter: átalakulás előtt van a magyar politika