Hiába az egyre több diplomás, valamint a brit kormány által az oktatási rendszer fejlesztésére költött több milliárd font, vállalatvezetők között készített felmérések eredményei szerint az elmúlt 10 évben rengeteget romlott a jelentkezők műveltségi szintje, legyen szó tájékozottságról, vagy egyszerű logikai gondolkodásról.
A felmérésben részt vevő brit vállalatvezetők 71 százaléka úgy véli, hogy alkalmazottai között romlott az íráskészség, 60 százaléka szerint a dolgozók nem értenek a számok nyelvén. Ez tehát azt jelenti, hogy az alapvető kompetenciák (szövegértési és számolási képesség) terén is hiányosság mutatkozik a mostanában végzettek, vagyis a munkaerőpiacra újabban belépők körében.
Az eredmények alapján nem meglepő, hogy szinte minden álláshirdetésben külön kiemelik a kommunikációs képességet, mint elvárást, ugyanis a vezetők 52 százaléka szerint ez is romlott az elmúlt dekádban.
E mögött a megkérdezettek szerint az iskolai képzés minőségének romlása áll, vagyis szerintük könnyebb ma már papírhoz jutni, még ha az egyetemi ponthatárok, illetve a kiemelkedő érettségi eredmény eléréséhez szükséges pontszámok látszólag emelkednek is.
A válaszokból az is kitűnik, hogy hiába költött a brit kormány hatalmas összegeket az oktatás fejlesztésére, a hivatalos statisztikák, és a vállalatvezetők véleménye között mégis elég nagy eltérés van az iskolákból kikerülők műveltségét illetően.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Persze a politikusok erről máshogy vélekednek, az oktatási minisztérium szerint az irodalom és nyelvtan, valamint a matematika oktatása terén rengeteg fejlődés tapasztalható. Szerintük a vállalatvezetők véleménye azt tükrözi, hogy a gazdaság, és a cégek igénye az, ami újabban változóban van, ráadásul egyre kevesebb alacsonyan képzett munkaerőre van szükség.
Természetesen a változó munkaerő keresletre az oktatási rendszernek is felelnie kell, ezért várhatóan igen nagy reformokra számíthatnak a britek a közeljövőben, ami az egyes képzési szintek oktatását illeti.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak