Az Economist magazin érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet, ami az okokat végiggondolva nem is annyira meglepő, mégis talán kevesen keresetek még kapcsolatot a két tényező között. Ez pedig a gazdasági konjunktúra, és az MBA képzésre jelentkezők száma közötti összefüggés, vagyis minél inkább bajban van a gazdaság, annál többen adják a fejüket továbbtanulásra.
Úgy tűnik, a gazdaság lanyhulása idején több üzletember is arra adja a fejét, hogy munkátlan napjain tovább élesítse elméjét, és elvégezzen egy MBA programot. Erre utalnak ugyanis az oktatási intézmények jelentkezési adatai, ami rekord magasságokat ér el idén, és várakozásaik szerint jövőre sem lesz ez másként.
Az USA teljes idős képzést nyújtó business schooljainak 77 százaléka ugyanis magasabb kereslettel találta szembe magát idén. Ez persze nem csak a fent említett indokkal magyarázható, hiszen a Kínából, Indiából, és Kelet-Európából évről évre több hallgató érkezik. Létezik azonban még egy racionális érv, ami recesszió idején nagyobb keresletet indukál az MBA képzések iránt, méghozzá az alacsonyabb alternatív költség. Ez a tanulmányok idején kieső fizetés mértékét fejezi ki, ami ilyenkor feltételezhetően alacsonyabb, mintha dübörgő gazdaság idején hagynánk el a munkaerőpiacot.
Kétszámjegyű növekedést könyvelhetett el a jelentkezők számát tekintve például a London Business School, és a New York-i Egyetem MBA szaka is. Akik most kezdik el ezeket a képzéseket, feltételezhetően könnyebben elhelyezkednek majd, mint akik most fejezik be, hiszen nekik most az életben is meg kell tapasztalniuk a közgazdasági tankönyvekből már jól ismert gazdasági összefüggéseket.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal