Bár a tandíj ügyében egyelőre még semmi nem biztos, a tartozás beszedésének módjairól már most elmélkednek a szakértők, akik szerint két egyszerű út kínálkozik: az APEH és a Diákhitel Központ.
Mivel a tandíjjal kapcsolatos szabályozás még csak elméletben létezik és az sem biztos, hogy utólagos finanszírozással oldják meg a kérdést, az APEH egyelőre nem tud válaszolni a technikai megvalósítással kapcsolatos kérdésekre - írja a Napi.
A szakértők kizártnak tartják, hogy a nyilvános kötvényprogrammal rendelkező Diákhitel Központ befektetői jó érzéssel fogadnák, ha a jelenleg ismert feltételek mellett bekapcsolódna a DK a tandíj finanszírozásába. Az eddigi hírek szerint a tandíj megfizetésére a hallgatók csak bizonyos jövedelem elérése után kötelesek, ami jelentős bizonytalansági faktor a visszafizetést illetően.
Sokak szerint ha csak a pénzbeszedés lenne a feladat és nem a meghitelezés, akkor egyértelműen az APEH-nek kellene a képbe jönni, hiszen ők első kézből rendelkeznek a kereseti adatokkal.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bendarzsevszkij Anton: Zelenszkij elnöki mandátuma lejár, és nincs egyértelmű szabály a folytatásra
- Csökkent az ipari termelés
- Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
- Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
- Optimista előrejelzést adott az EBRD az európai feltörekvő térségről
- A kormány rendezi a bulinegyed sorsát