21 °C Budapest
Aggasztó hitelcsavar pörög Magyarországon: nekik lehet sokkoló a hitelmoratórium vége

Aggasztó hitelcsavar pörög Magyarországon: nekik lehet sokkoló a hitelmoratórium vége

2021. május 27. 13:02

Jelentősen visszaesett a személyi hitelek és hasonló kölcsönök kihelyezése tavaly, ám ennek nem kizárólag a válság az oka – derül ki egy friss jelentéséből. Lakáshitelből és a babaváró hitelből többet vettek fel, mint egy évvel korábban, a hitelmoratórium mellett ezért is nő a lakossági hitelállomány.

Gazdasági válságok idején az emberek ódzkodnak a hitelek felvételétől – így tartja a közvélekedés, de a tavalyi hitelpiacot nézve nem ilyen egyszerű a képlet. Miközben összességében az új hitelkihelyezések volumene 8,7 százalékkal csökkent, addig a lakossági hitelállomány összességében nőtt, miközben egyes hiteltípusokból jelentősen többet vettek fel az emberek, mint egy évvel korábban - írja közelményében az Intrum.

A teljes lakossági hitelállomány az egyik összetevője az Intrum és a GKI fizetőképességi indexének. Az index 2020 áprilisában évtizedes mélypontra zuhant 18,9 pontra esett a koronavírus-járvány és a lezárások első hulláma miatt, a második negyedév végére 28,5-ös átlagot ért el.

A mutató csökkenését akkor elsősorban a munkanélküliség megugrása és a vállalatoknál bevezetett költségcsökkentés, például a bérek megvonása okozta. Ebből a szempontból azóta jelentős javulást tapasztalhattunk, a korlátozások enyhítése, a cégek járványhelyzethez való alkalmazkodása és az állami intézkedések (például a bérpótlék és az adókedvezmények) miatt. 2021 első negyedévére már nagyrészt helyreállt a lakosság fizetőképessége, bár a 2019-es szintet még nem érte el. A negyedév során átlagosan 39,07 pont volt a fizetőképességi index értéke, márciusban 42,57 ponton állt, ami a legmagasabb érték volt a válság kezdete óta.

Az Intrum korábbi felmérése, az Európai Fogyasztói Fizetési Jelentésből szintén az derült ki, hogy esett a hitelfelvételi kedv. A közvélemény-kutatás szerint 2019-ben a fogyasztók 63 százaléka vett fel valamilyen lakáshitelt, tavaly ez az arány már csak 20 százalék volt.

A magyar lakosság hitelállománya ezzel együtt, évek óta rendkívül alacsony más európai országokhoz képest, így ez a tényező egyelőre kevésbé befolyásolja a fizetőképességet. Annak ellenére, hogy 2020-ban csökkent a hitelfelvételi kedv, a hitelállomány 14,2 százalékkal növekedett. Ez jelentős részben a hitelmoratórium következménye: a törlesztés leállítása miatt sok ügyfél kintlévőségei nem csökkennek, ez az új hitelkihelyezésekkel együtt a teljes hitelállomány növekedéseként jelenik meg a statisztikákban. Szeptemberben már a lakossági hitelállomány 57 százaléka részt vett a moratóriumban, igaz, azóta sokan újraindították a törlesztést.

A gazdasági visszaeséshez viszonyítva a hitelezés volumene enyhén csökkent

– mondta Deszpot Károly, az Intrum kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója. „Ez elsősorban az államilag támogatott hiteleknek volt köszönhető, amelyek már az elmúlt egy-két évben is dominálták a piacot. A Babaváró hitelek értéke például 31 százalékkal nőtt 2020-ban. Enyhén, 2 százalékkal nőtt az új lakáshitelek volumene is, ami részben szintén annak tudható be, hogy a babaváró hitelt 75 százalékát elfogadják a lakáshitel önrészeként a bankok. A lakáshitel felvételét szintén segíti a CSOK, hiszen amennyiben meglévő gyermekre igényeljük, akkor a bankok önerőként veszik figyelembe a kapott összeget.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Deszpot Károly szerint a hitelintézeteknek jelenleg előnyösek az államilag támogatott hitelkonstrukciók, hiszen ezek jóval kisebb eséllyel válnak nemteljesítővé, hiszen sikeres babaváró hitel esetén az állam törleszt a fogyasztó helyett. A Babaváró hitel nagyszerű lehetőség a gyermeket tervezőknek, hiszen az első 5 évben kamatmentes a kölcsön, ha pedig ezen idő alatt legalább egy gyermek születik, akkor a kamatmentesség a futamidő végéig megmarad, valamint plusz 3 évre felfüggeszthető a törlesztés - áll a közleményben.

Továbbá, a járvány leküzdésével párhuzamosan, a fogyasztói bizalom és a vásárlóerő növekedésével (2022-ben) a lakosság jelentős része nem csak a hitelek törlesztésére lehet képes, de újak felvételére is valószínűleg vállalkozni fog, vagyis a lakossági hitelfelvétel növekedése várható. Ez azonban az állomány változására kis hatással lesz, mert újra beindulnak a törlesztések is.

A nemteljesítő hitelek aránya ezzel párhuzamosan növekedhet, és várhatóan megugrik, amikor a hitelmoratórium megszűnik. „A moratóriummal főként a kis jövedelmű adósok élnek, és félő, hogy az ő jövedelmük nem nő olyan mértékben, hogy 1-2 év múlva ki tudják fizetni a maguk előtt görgetett, nyújtott futamidejű tartozásokat a növekvő infláció mellett” – mondta Deszpot Károly.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 13:21
Elkészült a Forbes legújabb influenszerlistája. Volt némi átrendeződés a dobogósok között, és van né...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 12:24
Berobbant a személyi kölcsönök iránti kereslet 2024 első három hónapjában, csaknem 50%-kal nőtt a fo...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem