A fővárosi csökkenésben a pesti belső kerületek játszották a főszerepet, ezekben a városrészekben 1,8 százalékkal mérséklődött az átlagos lakbér.
Továbbra is az ár a meghatározó az otthonvásárlást tervező családoknál, a második legfontosabb szempont viszont már az, hogy milyen mértékű állami támogatást tudnak igénybe venni terveik megvalósításához. Budapesti és több vidéki régió helyi értékesítőivel készített felmérésből az is kiderül, hogy a fontossági sorrendben a kiválasztott lakás vagy családi ház állapota szerepel a harmadik helyen, a szobaszámmal holtversenyben. Még a jó elhelyezkedés is előbbre való, mint az ingatlan mérete.
A gyermekes, vagy gyermekvállalás előtt álló érdeklődők elsősorban a használt egyszintes házakat (köztük az iker- és sorházakat) keresik, ezeket a használt lakások, majd a használt többszintes családi házak követik a népszerűségi listán - derül ki az OTP Ingatlanpont 54, budapesti és több vidéki régió helyi értékesítőinek tapasztalatai alapján készült legfrissebb összegzéséből. Az újépítésű ingatlanok közül is az egyszintes családi házak kelendőbbek, mint a többszintesek vagy a lakások. A panelek iránti érdeklődés visszafogott, bár az OTP Bank "Hello Otthon" nevű felmérésébőlkiderült, hogy a tervezési folyamat elindításakor 100-ból ugyan csak négy vevő vágyik ilyen otthonba, de 35-en - szembesülve lehetőségeikkel - végül ezt a megoldást választják. Családi házat ugyanakkor 100-ból 80-an szeretnének, de csak 33-an jutnak el a vásárlásig. A bank mostani, kérdőíves (nem reprezentatív) összegzésének eredménye egybecseng az OTP Bank tapasztalataival: az otthonvásárlást tervező családosok egyre tudatosabban keresik az államilag támogatott konstrukciókat, az ár után ez a második legfontosabb szempont a mérlegelésnél.
ábra 1: Keresett ingatlantípusok megoszlása a gyermekes családok körében
- mondja Kormos Zoltán, az OTP Bank otthonteremtési megoldásokért felelős vezetője.
Az új otthon legyen jó beosztású és legyen jó környéken
A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) igénylésének egyik feltétele a megvásárolni kívánt ingatlan méretéhez kapcsolódik. A minimálisan elvárt hasznos alapterület nagysága a gyermekek számától és a kiválasztott otthon típusától függően 40 és 90 négyzetméter között mozog. Az otthonvásárlást tervező, gyermekes vagy gyermekvállalás előtt álló családok többsége a megadott határokon belül az optimális elrendezésű ingatlanokat keresi, vagyis a szobaszám fontosabb számukra, mint a négyzetméterben kifejezett méret - nyilván szem előtt tartva azért a támogatás igénybevételéhez szükséges négyzetméter limitet. A funkcionalitás iránti igény erősödése a forgalomban is érzékelhető: keresettebb, könnyebben eladható egy 3 szobás 60 négyzetméteres lakás, mint egy hasonló méretű kétszobás. A kérdőíves összegzés szerint a családos vásárlóknál egyaránt kiemelten fontos szempont a jó tömegközlekedés és az iskola közelsége, valamint az is sokat számít, hogy az ingatlan jó hírű környéken legyen, ahol egyébként a bevásárlási lehetőségek is elérhető közelségben vannak.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nagyüzem volt az ellenőröknél, olcsón megúszták a bliccelők
- Több mint két tonna romlott hússal bukott le a sofőr
- Plusz rezsitámogatásról döntött a kormány
- Döntés született Deutsch Tamás posztjáról
- London leállítja a woke-megnyilvánulásokat a közalkalmazottak körében
- Lemondta spanyolországi útját Volodimir Zelenszkij