Joe Biden amerikai elnök a kínai gyártású elektromos autók, napelemek és egyéb termékek vámjainak emelésével válaszol a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra.
Jelentős erősödéssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, miután az amerikai szenátus az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítését célzó, kétezer milliárd dollár értékű gazdaságélénkítő csomagtervet fogadott el.
- A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1351,62 ponttal, 6,38 százalékkal 22 552,17 pontra emelkedett.
- Az S&P 500-as mutatója 154,51 pontot, 6,24 százalékot erősödött, és 2630,07 ponton fejezte be a napot.
- A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 413,24 ponttal, 5,6 százalékkal gyarapodott, és 7797,54 ponton zárt.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.