Tényleg kivonulhat néhány bank Magyarországról?

2014. augusztus 20. 19:40

Ha a magyar kormány a bankokra hárítja a jelzáloghitelek csökkentésének terhét, az lefékezheti a gazdasági növekedést és arra késztetheti a sarokba szorított pénzintézetek némelyikét, hogy kivonuljon az országból - írja az AFP hírügynökség összefoglalójában.

Nagyjából egymillió magyar adós kínlódik azzal, hogy visszafizesse a pénzügyi válság előtt felvett deviza-jelzáloghitelének égbe emelkedett törlesztőrészletét. A probléma oka a forint jelentős gyengülése.

Az ezzel kapcsolatos legújabb törvény kötelezi a bankokat, hogy fizessék vissza a devizaárfolyamok átváltási különbségéből és a kamatemelésből származó hasznukat, egy tervezett jogszabály szerint pedig forintra váltanák a devizahiteleket - foglalja össze a magyarországi helyzetet az AFP.

A szociális igazságosságból fakadóan a bankoknak szenvedniük kell - idézte a hírügynökség Tilk László Gézát, a Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetségének vezetőjét. Szerinte a kormány nem megy elég messzire. A devizahiteleket el kellene törölni, és valamilyen forintalapú kölcsönt kellene helyettük bevezetni.

Gazdasági elemzők szerint azonban a kormány terveinek megvalósítása visszafoghatja a GDP növekedését - a magyar gazdaság kétszer hanyatlott recesszióba az elmúlt öt évben nem kis részben azért, mert a háztartások jövedelmét elnyelte az adósságtörlesztés. A forint, amely az egyik legrosszabbul teljesítő feltörekvő piaci valuta, 30 hónapos mélypontra gyengült az euróval szemben a tervek bejelentése után.

Az adósságkönnyítő program zombi bankszektort teremthet, egy olyan pénzügyi rendszert, amelyben a pénzintézetek minden erejét elviszi, hogy megpróbálnak fennmaradni - fejtegette Vértes András, a GKI gazdaságkutató intézet vezetője. Az Európai Központi Bank (ECB) szintén arra figyelmeztetett a hónap elején, hogy az új banktörvénynek jelentős hátrányos pénzügyi hatása lehet a bankrendszerre. Az MNB 2,2-2,9, a Moody's hitelminősítő 2,6 milliárd euróra teszi a pénzintézetekre háruló lehetséges költségeket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A további beavatkozás, a devizahitelek forintra váltása újabb 2,4 milliárd euró veszteséget okozhat, aminek súlyos hatása lehet a pénzügyi szektorra - fejtegeti Phoenix Kalen, a Société Generale londoni elemzője. Szerinte az újabb csapás arra késztethet néhány külföldi bankot, hogy az eddigi nyilatkozatok ellenére - miszerint maradnak - mégis kivonuljon Magyarországról. Az osztrák Erste, Raiffeisen és a belga KBC (a K&H tulajdonosa) is jelezte, hogy nagy veszteségekre készül.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem