Orbán találkozik Csányival ma este: miről fognak beszélni?

Pénzcentrum
2013. november 8. 10:05

A mostani húsáfa-csökkentés a munkahelyvédelmi akcióterv része, nem a rezsicsökkentés része, nem szociális szempontok alapján döntött a kormány - fejtette ki a közrádióban a miniszterelnök. Azt is elmondta, hogy ma este találkozik az OTP elnökével. A következő évekre pedig fantasztikus éveket ígért, kormányon maradásuk esetén.

A húsáfa csökkentéséről

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorban a miniszterelnök elismerte, hogy az elmúlt időszakban felgyorsultak az események, ez a költségvetés elfogadása miatt van így.

Hozzátette: a sertéstenyésztők megsegítését célozza az intézkedés, a termelésben dolgozók megvédéséről beszélünk, talán az árak is csökkennek. Az áfacsökkentés oka, hogy a magyar gazdák versenyhátrányba kerültek a feketekereskedelem és az olcsó import miatt. A mostani áfacsökkentés igazságot tesz - magyarázta Orbán Viktor.

Ha a sertéshús áfáját a pulton is csökkenteni tudjuk, akkor csökkenhetnek az árak - vetítette előre a kormányfő, aki szintén azt nyilatkozta, hogy ez csak a kezdeti lépés az áfacsökkentés tekintetében. Más intézkedésekre is szükség van, de majd csak az első lépés hatásainak megvizsgálása után - fűzte hozzá.

Találkozik Csányival

Fantasztikus évek várnak ránk, ha bizalmat kapunk a következő évekre is - mondta. Szerinte most Magyarország a saját lábán áll és független, van annyi pénze, hogy új intézkedéseket hozzon, mint például a húsáfa csökkentése vagy a gyed extra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azt is elárulta, hogy a takarékossági világnap alkalmából elmegy az Operában rendezett estre, ahol találkozni fog az OTP elnökével. Itt nem fogjuk elkerülni a devizahitelek ügyét - fogalmazott.

Ezt megelőzően arról beszélt: a kormány úgy vélte, hogy meg kell tenni néhány intézkedést a devizahitelesek érdekében, amíg nem tisztázódik a jogi helyzet. Ezt szolgálja az árfolyamgát kiterjesztése és a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy van egy körülmény, ami mellett a kormány nem mehet el: egymásnak ellentmondó bírói ítéletek születtek a devizahitelek ügyében. A bíróság felülírja a kormány döntéseit - húzta alá Orbán, megemlítve, hogy ezért kell megvárnia a kormánynak a Kúria álláspontját. Arra bírjuk a Kúriát, hogy hozzon jogegységi döntést - tette hozzá jogegységi eljárást sürgetve.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
MEDIA1  |  2024. május 7. 19:58
Szijjártó Péter a közmédiához tartozó MTI-n keresztül buktatta le a hirado.hu-t, hogy az fake newst...
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm