Ismét megszólalt a devizahitelekről a nemzetgazdasági miniszter

Pénzcentrum
2013. július 24. 20:01

Áttekintette mai ülésén a kormány a devizahitelek kérdését és megvitatta az NGM és a KIM előterjesztését - nyilatkozta Varga Mihály a kormany.hu-ra feltett videóban. A nemzetgazdasági miniszter ezúttal a jelzálogalapú devizahitelek kivezetéséről beszélt.

"A kormány a mai ülésén áttekintette a devizahitelek körül kialakult helyzetet és azt a döntést hozta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előterjesztésének megvitatása után kezdjek megbeszéléseket a Bankszövetséggel" - fogalmazott a kormány.hu-ra felkerült videóanyagban Varga Mihály, aki azt is hozzátette, hogy ezek a tárgyalások a bankokkal jelenleg is zajlanak.

"Ezeket az egyeztetéseket folytatni fogjuk és kiegészítjük két szemponttal. A kormány úgy döntött, hogy lehetőség szerint a tárgyalások arra vonatkozzanak, abba az irányba menjenek, hogy Magyarországon a jelzálogalapú devizahitelek kivezetésre kerüljenek. Hogy ez milyen formában és milyen időtartamban, az majd a Bankszövetséggel folytatott tárgyalásoktól függ" - magyarázta. "A másik elvárása a kormánynak az volt, hogy olyan megegyezés szülessen, amelynek keretében a forint alapú lakáshitelek törlesztőrészletei, és egyáltalán a forinthitel adósok nem járhatnak rosszabbul, mint a devizahitelt választók" - folytatta.

A nemzetgazdasági miniszter fenti kijelentése azért érdekes, mert az MTI-n szerda délben lejött nyilatkozata szerint a kormány arra törekszik, hogy ki kell vezetni a hazai hitelpiacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket. Ahogy véleményünkben jeleztük, nem mindegy, hogy a teljes jelzálogalapú devizaállományról vagy csak a lakáscélú hitelekről van szó.

Varga azt is elmondta a videóinterjúban, hogy holnap délelőtt már tájékoztatja a Bankszövetség képviselőit a kormányülésről és jövő héten elkezdik a megbeszéléseket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm