Február 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban Diákhitelben szeretne részesülni. A szabad felhasználású Diákhitel kamata a diákhitelezés eddigi történetében a legalacsonyabb, 7,75%, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 kamata változatlanul kedvező 2%.
Elstartolt a tavaszi félév, a hallgatóknak ismét számba kell venni tanulmányaikhoz kapcsolódó kiadásaikat és a finanszírozáshoz rendelkezésre álló lehetőségeket. Legyen szó képzési költségről vagy egyéb kiadásról, érdemes áttekinteni a Diákhitel nyújtotta konstrukciókat, mellyel a Diákhitel1 esetén havi maximum 50 ezer forinthoz, Diákhitel2 esetén maximum a képzési díj összegéhez juthat hozzá a hallgató.
Immár második féléve igényelhető a kötött felhasználású, kizárólag képzési költségre fordítható Diákhitel2, melynek az ügyfelek által fizetendő kamatlába, az állami kamattámogatásnak köszönhetően 2%. A Diákhitel1 kamata is rekord alacsony szintre, 7,75 %-ra csökkent 2013. január 1-től, melyhez az önköltséges hallgatók mellett az állami ösztöndíjas képzési formában tanulók is hozzáférhetnek.
A korábban Diákhitel szerződést kötött ügyfelek számára automatikus a folyósítás a jogosultsági feltételek fennállása esetén a beiratkozást követően, azon új igénylőknek viszont, akik már márciusban pénzhez szeretnének jutni, február 15-ig kell leadniuk hiteligénylési kérelmüket.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rengeteg „napelemes” család örülhet
- Két luxusautó is ripityára tört az M0-son egy balesetben – videó
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont