Nyugtató szavak Matolcsytól, a forint is erősödik

Pénzcentrum
2013. január 31. 09:45

Míg a Fed tegnap esti kamatdöntési közleménye nagy izgalmakat végül nem hozott, addig a szintén tegnap este megjelent Matolcsy György annál inkább érdekes, hiszen számos piacnyugtató üzenetet közvetített. Ezek már tegnap késő este is erősítették a forintot és ma reggel is egyhetes csúcsán jár a fizetőeszköz az euróval szemben. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy megsérült a kéthónapos forintgyengülési trend.

Matolcsy György piacnyugtató üzenetei hatására erősödni kezdett a forint, a jegyzések 294 körülig süllyedtek és ma reggel is ezen szint körül jár a kereskedés.

 

Egyhetes csúcson a forint Matolcsy szavai után - megtört a trend

 

A kormány továbbra is stratégiai szövetséget szeretne kötni a jegybank új vezetésével - ismételte meg korábbi kijelentését Matolcsy György a Dow Jones hírügynökségnek adott interjújában. A nemzetgazdasági miniszter több fontos kijelentést is tett az új jegybanki vezetés kívánatos politikájáról, amelyek megnyugtathatják az MNB-elnökváltás miatt aggódó befektetőket. Szerinte ugyanis nem kell tartani jegybanki sokkterápiától és általános jegybanki likviditáspumpálástól, valamint monetáris finanszírozástól. A forint árfolyama késő este kapcsolt erősödésbe, melynek során az euróval szembeni jegyzések a 294-es szintig süllyedtek. Ez egyhetes forintcsúcsot jelent.
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm