Nem csatlakozott az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ahhoz az alkotmánybírósági beadványhoz, amelyben a Magyar Bankszövetség a devizahitelek végtörlesztéséről szóló törvény megsemmisítését kéri.
Az azenpenzem.hu információi szerint az OTSZ levelet írt minden tagjának, amiben az áll, hogy a kérdésben mindenki a saját üzleti érdekei mentén döntsön. A szövetséghez tartozó 108 takarék a takarékszövetkezetek 80 százalékát tömöríti.
Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy technikai okokból nem csatlakozott a szervezet, a bankszövetség elnöksége ugyanis úgy foglalt állást, hogy a jelzáloghitelezést folytató tagintézetek ezt egyenként tegyék meg, az OTSZ pedig nem folytat ilyen tevékenységet. Az OTSZ levelet írt a tagszervezeteknek, amiben az áll, hogy egyénileg döntsenek - erősítette meg azenpenzem.hu információját.
A bankszövetség hétfőn jelentette be, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, hogy állapítsa meg a devizahitelek végtörlesztéséről szóló törvény alkotmányellenességét, és semmisítse meg azt.
Az OTSZ kedden közleményben ismertette, hogy a szövetkezeti hitelintézetek december végéig 10-11 százalékos hiteldíjjal kínálnak forinthitelt a devizahitelt végtörleszteni készülőknek, és arra számítanak, hogy a végtörlesztési lehetőségnek köszönhetően visszanyerik korábban elvesztett ügyfeleik egy részét. A forinthitel árazása átlátható, a kamat az irányadó bankközi kamatlábhoz, a hathónapos BUBOR-hoz kötött, s ahhoz igazodva félévente változik.
A szövetkezeti integráció központi bankjának számító Takarékbank által kifejlesztett hitelt nem teljesen egységes feltételek mellett kínálják a takarékok, miután az integrációhoz tartozó 108 hitelintézetnek van mozgástere az üzleti döntéseknél.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A végtörlesztés ugyanakkor nemcsak üzleti lehetőséget jelent, mert egyes takarékoknál veszteséget okozhat a deviza-lakáshitelek végtörlesztése. A 6000 milliárd forint értékű devizajelzálog-hitelállománynak csak mintegy 1,4 százaléka van az OTSZ tagszervezeteinél.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna