A CIB Banknál már több mint kétezer ügyfél kezdeményezte svájci frank alapú hitelének euró- vagy forintalapúra való átváltását és mintegy 1200 kérelmet már el is fogadott a hitelintézet. A többi banknál azonban egyelőre még nem vagy csak kis számban találkoztak ilyen igénnyel- írja a Világgazdaság.
Az OTP Banknál is van lehetősége az ügyfeleknek a frankhitelek forint- vagy euró alapúra váltására, azonban a hitelintézetnél eddig nem tapasztaltak jelentős átváltási rohamot. A bank a lakáscélú hitelek esetében az átváltásnál nem érvényesít árfolyam-különbözetet, vagyis középárfolyamot alkalmaz.
A K&H Banknál is van lehetősége az ügyfeleknek a frankhitelek más devizanemre történő átváltására. Ennek költsége a hitelintézetnél több részre oszlik. A módosítási kérelem 5 ezer forintba kerül, míg a szerződésmódosításért 10 ezer forintot kér el a pénzintézet. Ezen kívül még a földhivatali eljárás, valamint a közjegyző díját is meg kell téríteni.
Amennyiben az adós megfelel a konvertálást követő, forintban kifejezett hitelösszeg által igényelt hitelvizsgálati feltételeknek, akkor a Sopron Banknál is van lehetősége az ügyfeleknek a frankban és euróban jegyzett hiteleket forintalapúra váltani - mondja Szabó Ilona a pénzintézet vezérigazgató helyettese. Azonban eddig náluk is csak az ügyfelek minimális hányada kezdeményezte az átváltást. A devizanemváltás díja egyébként 0,5 százaléka a hitelösszegnek, amelyet svájcifrank-alapú kölcsön forintra történő átváltásakor elenged a bank.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Budapest Banknál jelenleg csak forintalapúra lehet átváltani a svájci frankban felvett hiteleket, euró alapúra azonban nem. E lehetőséget a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ajánlása alapján még vizsgálják. A hitelintézetnél eddig még nem találkoztak erre irányuló ügyféligénnyel, amit a jelenlegi árfolyamok fényében nem is tartanak meglepőnek. A forintra történő átváltásért egyébként a pénzintézet nem számol fel díjat, és a lakáscélú hitelek esetében a bank a középárfolyamot alkalmazza.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból