A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) szóló törvényjavaslat szerint július elsejétől a Pénzügyi Békéltető Testület segíthet majd a pénzügyi szolgáltatók valamint a panaszosok vitás ügyeinek orvosolásában - írja a Világgazdaság.
A vitás kérdéseket háromtagú tanács igyekszik majd a bíróság bevonása nélkül rendezni. A testület az eljárás során egyezségre törekszik majd a felek között. Amennyiben a felek nem tudnak megegyezni, a testület döntést hoz az ügyben.
A Pénzügyi Békéltető Testülethez csak abban az esetben fordulhat a panaszos - kizárólag írásban -, ha korábban már nyújtott be panaszt a pénzügyi szolgáltatónál. A konkrét ügyben nem feltétlenül kell a testületnek tárgyalást tartania, a felek hozzájárulásával a döntést írásban is közölheti.
A Testület elnökét a PSZÁF jelöli ki. A testület tagjai felügyeleti tanácsadói valamint főtanácsadói cím keretében köztisztviselői jogviszonyban állnak majd. Törvényben rögzítik azt is, hogy a tagsághoz elengedhetetlenül szükséges jogi vagy közgazdasági egyetemi végzettség.
A testület saját költségvetésből gazdálkodhat. A testület tagjainak személyére és a létszámkeretre a testület elnöke tesz javaslatot. A költségvetés mértékét az apparátus méretének hiányában egyelőre nehéz megsaccolni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból