Mint arról a Pénzcentrum.hu is rendszeresen beszámol, egyre több lakossági banki ügyfél vesz igénybe fogyasztási-, azon belül folyószámlahitelt. A válság következtében az elmúlt év végén volt némi megtorpanás az állománynövekedésben, az idei év végéhez közeledve azonban ismét elmondhatjuk, hogy tovább folytatódik a bővülő trend.
A 2010-es év során tovább növekedett a folyószámla-eladósodottság, bár a III. negyedévi statisztikák még csak a napokban érkeznek, részben a termék népszerűségéből fakadóan, részben a kamatok mérséklődéséből megállapítható, hogy folytatódott az állománybővülés, az ünnepek közeledtével pedig szinte borítékolható, hogy még tovább fog növekedni a bankszámla-eladósodottság.
A jegybanki kamatstatisztika azt mutatja, hogy idén az átlagos évesített kamatlábak az év első felében nagymértékben emelkedtek, ősszel mérséklődés volt megfigyelhető. A termék természetéből fakadóan (egyszerű igénylés, gyors pénzhez jutás) egyre többen, illetve nagyobb mértékben nyújtózkodnak a takarójukon túl, és egészítik ki bankszámlájukat némi hitellel is.
A folyószámlahitelek legnagyobb előnyének az egyszerűségét tekintik, hiszen a legtöbb helyen nem kérnek kezest, továbbá szabadon, vagyis hitelcél megjelölése nélkül, tetszés szerinti ütemezésben felhasználható. Nem véletlen, hogy főként olyan ügyfelek fordulnak ehhez a forráshoz, akik hónap végén kifutnak számlakeretükből, ezért ezt "megtoldva", hitelkeretükből költekeznek.
A bank a hitelbírálatot követően egyedi hitelkeret állapít meg, amellyel bankszámlánkat túlterhelhetjük. Fedezetül általában a bankszámla rendszeres jóváírás tételei szolgálnak, de akadnak már olyan ajánlatok is, melyek a banknál elhelyezett lekötött betét fedezete mellett nyújtanak hitelt.
További előnyeként szokták emlegetni, hogy az igénybevett hitel egyben vagy részletekben is visszafizethető, méghozzá a rendszeres jóváírás folyamatos felhasználásával. A hitelkeret a törlesztéssel így mindig újratöltődik, majd ismételten felhasználható. A hitelnek egyes bankok esetében nincs futamideje (legtöbb esetben a futamidő automatikusan meghosszabbodik), azonban rendszeres időközönként felülvizsgálják a hitelfeltételeknek való megfelelést.
A gyors és könnyű hitelszerzésnek persze ára van: a folyószámlahitel ugyanis az egyik legdrágább forrásszerzési lehetőség, ahol az éves kamat 30% körül mozog, és akkor még a hitelbírálati díjakról, a rendelkezésre tartási jutalékról, adminisztrációs díjról és egyéb tételekről még nem is beszéltünk.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az alábbi táblázatban az egyes bankok jelenleg elérhető hitelajánlatait, illetve azok egyes jellemzőit gyűjtöttük össze.
A legtöbb bank esetében megállapítható - hogy a korábbi összehasonlítás óta - csökkent a hiteldíj, a hitelkeret maximumán viszont nem változtattak a pénzintézetek. A legtöbb bank akkor nyitja meg a hitelkeretet, ha az igénylő folyószámlájára legalább 3 hónapja folyamatosan érkezik utalás. Általában a felvehető hitel összege a beérkezett összeg 100%-a, de a 6. hónap után akár a jóváírás 200%-át, 1 év folyamatos bankszámlamúlttal akár a fizetésünk 300%-át is elérheti a hitelkeret.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból