Megemeli lakáshiteleinek kamatát a Raiffeisen Bank – a változás a 10 éves kamatperiódusú piaci lakáshitelek kamatát érinti.
Nem keressük a kedvezményeket? Úgy tűnik, a magyarokat nem könnyű lázba hozni a különböző, bankkártyához kapcsolt kedvezményekkel: hazánkban az úgynevezett co-branded, vagyis a kereskedőkkel együtt kibocsátott bankkártyák száma évről évre csökken. Ennek több oka is lehet, többek között az is, hogy az itthoni kereskedők nem mindig nyújtanak érdemi kedvezményeket a kártyahasználóknak.
Tavaly év végén összesen alig több mint 782 ezer co-branded, illetve affinity kártya volt hazánkban forgalomban, melynek több mint 87 százaléka MasterCard típusú volt. 2007. év végén ugyanilyen kártyából még több mint 1 milliót használtunk, vagyis két év alatt 267 ezerrel csökkent a számuk. Az AMEX típusú kártyák teljesen eltűntek a piacról, saját logósból pedig összesen egy darab volt forgalomban 2009. év végén.
A co-branded, vagy más néven, társmárkás, ikermárkás kártyák már a kilencvenes évek végén megjelentek itthon, 2006-ig darabszámuk dinamikusan nőtt, azonban az összes bankkártyán belüli 10 százalékos részarányt nem tudta jelentősen átlépni.
A szélesebb körű használat terjedése ellen hat többek között az is, hogy a partnercégek nem mindig tesznek valós programot, vagy kedvezményt a kártya mögé, holott az ügyfeleknek két dolog fontos: az egyik, hogy milyen név szerepel a kártyán, a másik pedig a kedvezmények, amiket biztosítani tudnak.
A co-branded kártyák lényege, hogy a bankok nem egyedül, hanem egy kereskedővel közösen bocsátanak ki bankkártyát, amelyhez mindkét partner további, járulékos szolgáltatásokat nyújt a programhoz csatlakozó ügyfelek számára. Ezek a kártyák nem azonosak az úgynevezett kereskedői kártyákkal, amelyeket kereskedő (pl. egy áruházlánc, üzemanyag-társaság) bocsát ki, és kizárólag a kibocsátó kereskedő üzleteiben használhatók, ezek valójában nem is bankkártyák, hiszen kibocsátásukban nem vesz részt pénzintézet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A bankok számára a bankkártyák, azon belül is főként a hitelkártyák szélesebb körű elterjesztésében komoly segítséget jelenthetnek a kereskedelmi partnerek, akikkel együttműködve, közösen dobnak piacra bankkártyákat, gyakran ezáltal az értékesítési csatornát is kiszélesítve, hiszen így nem csak adott bank fiókjában, de a partnercégnél is beszerezhető a kártya.
Valódi-e a kedvezmény?
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Politikai korlátokat szabnak az MI-nek
- Egy szlovák ellenzéki pártvezér is halálos fenyegetést kapott
- Halálos baleset, teljes zárlat a 4-es úton
- Kocsis Máté a Fico-merényletről, a választás tétjéről és a kommentek gyilkos erejéről
- Húsz fok különbség egy időben az ország két pontján - térkép
- Vége a találgatásoknak: Thomas Tuchel elárulta, marad-e a Bayernnél