A K&H Bank továbbra is fenntartja a svájci frank alapú hitelek forintra való átváltását, és azt javasolja az időközben fizetési nehézségekkel küzdő ügyfeleinek, hogy éljenek a bank adta kedvező lehetőséggel - mondta Hendrik Scheerlinck vezérigazgató a bank tegnapi sajtótájékoztatóján.
Emlékeztetett arra, hogy a K&H vezetése úgy döntött: 2010. június 1-jétől a svájci frank alapú jelzáloghitelek forintra átváltását a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamán biztosítja ügyfelei számára, amíg a svájci frank és forint keresztárfolyam tartósan - legalább 30 napon át folyamatosan, azaz egy teljes törlesztési perióduson át - nem csökken 175 forint alá.
A K&H kiemelt figyelmet szentel ügyfeleinek, alkalmazkodva azok változó körülményeihez a kedvezőtlen gazdasági környezetben is. A 2009-ben bevezetett adósmentő csomag azt a célt szolgálja, hogy személyre szabott szolgáltatás keretében az ügyfél egyéni körülményeihez mérten határozza meg a következő évek havi hiteltörlesztésének mértékét.
Kapcsolódó anyagok:
Rossz hír a hiteleseknek: új éves csúcsra száguldott a svájci frank
Mi lesz a devizahitelekkel? A bankok válaszolnak
Az AXA felfüggeszti a devizahitelezést Magyarországon!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Banki svájci frank hitelek (2004-2010) - az utolsó mohikán is megadta magát
Ilyen euróhiteleket kínálnak a bankok: amíg be nem tiltják a devizahitelezést
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás
- Az önkormányzatnak és a lakosságnak is gondja van a délegyházi bányanyitással
- Egy lépésre a címvédéstől a Ferencváros
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját