Egy brit család életét legalábbis már tönkretette egy ilyen eset, amiről utóbb kiderült, hogy nem is valós tényeken alapult, ugyanis a telefontársaság a hitelkérelem során téves információt szolgáltatott az ügyfele számlatartozásáról a banknak, aki ezért megtagadta a pénz folyósítását, így mára a család már lakását kénytelen félteni!
A negyven éves nyugat-yorkshire-i John Peters -akiről a brit Guardian magazin ad számot - világ életében becsületesen fizette számláit, és törlesztette hiteleit, éppen ezért nyugodt lélekkel, és sikerben bízva fordult bankjához egy hitelkérelem kapcsán, azonban leesett az álla, mikor kiderült, hogy mobilszolgáltatója, az O2 tévesen azt állította róla, hogy nem egyenlítette időben számláit.
A problémát az szülte, hogy a bankszámlájával valami probléma volt, így nem utalódott át a számlatartozása, erről azonban még időben értesült, és csekken kiegyenlítette azt.
Mikor friss vállalkozásának hirdetési feladatainak ellátására hitelt szeretett volna felvenni, a NatWest bank elutasította kérelmét, mivel számlatartozása látszólag függőben volt. Miután elpanaszolta ezt az O2-nél, küldtek ugyan egy e-mailt a banknak, hogy a bejegyzés téves volt, azonban a bank nem változtatott hitelbesorolásán.
Azt hitte, hogy ennél már nem fordulhat rosszabbra sorsa, néhány hét múlva azonban ennek ellenkezőjéről győződött meg, hiszen mint kiderült, az O2 nemhogy levette volna a bejegyzést, még rontott is azon, és 11 havi késedelmes fizetést tüntetett fel adatlapján, így a már meglévő jelzáloghitelét sem sikerült kedvezőbb kamatozásúra cserélnie.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezt azonban már valóban nem tudta elviselni a családi kassza, hiszen a vállalkozás fellendüléséhez szükséges hirdetések elmaradása, és a fennálló hiteltartozás együttesen már akkora terhet jelentettek a családnak, hogy valóban késedelembe estek, igaz nem mobilszámla tartozásuk, hanem hiteltörlesztésük kapcsán.
Ezek után Peter bírósághoz fordult, ahol beperelte az O2-t, amiért adatait helytelenül kezelte, és 100 ezer fontnyi kártérítést követelt a cégtől, az ügy azonban még folyamatban van, addig azonban rettegésben él a család, hogy vajon megtarthatják-e otthonukat.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek
- Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok
- Dárdai Pál kínos utolsó meccse a Hertha kispadján