A közbenső reklámok gyakran „jutalmakat” ígérnek, a vizsgált játékok fele pedig személyes adat megadását is kérte a gyermekektől.
Vásárolni, fizetni ma már szinte bárhogy lehet, nem kell feltétlenül nálunk legyen a pénztárcánk, ha vásárolni szeretnék, hiszen bankkártyával már évek óta fizetni tudunk - igaz még mindig meglehetősen kevés üzletben a nyugat-európai átlaghoz képest, de ma már a mobiltelefonnal történő fizetés sem elképzelhetetlen.
Elsősorban persze az aprópénzes fizetések, az úgynevezett "micro payment" tranzakciók lebonyolítására törekednek hazánkban a szolgáltatók, azonban a fejlettebb országokban, USA-ban, Nyugat-Európában vagy Japánban nagyobb értékű termékek és szolgáltatások (macro payment) is beszerezhetők már mobilon keresztül. Lássuk, hol milyen technológiák működnek manapság világszerte!
A mobil fizetésnek rengeteg definíciója, értelmezési módja létezik, hiszen mobillal fizetünk akkor is, mikor egy csengőhangot töltünk le emelt díjas sms formájában, vagy autópálya-matricát vásárlunk, de a külföldön már több helyütt bevezetett NFC, azaz Near Field Communication technológiára épülő fizetési rendszer alkalmazása (amikor csak a leolvasó egység közelébe kell helyeznünk a telefonunkat, és már fizethetünk is) szintén ebbe a kategóriába tartozik.
A brit Juniper Research egyik tanulmánya a mobil fizetés következő öt évben várható jövőjét latolgatja, csokorba gyűjtve és csoportosítva a már ma is elérhető mobil fizetési formákat, elsősorban aszerint, hogy a vásárláshoz a készülékünkkel a helyszínen kell-e tartózkodnunk, vagy a fizetés távolból, a fotelben ülve is elintézhető-e.
NFC-technológia
Ilyen rendszer működik többek között Ausztriában, ahol metró- és vasútállomásokon elhelyezett több mint 800 berendezésnél lehet jegyet venni, valamint ital- és ételautomatáknál mobillal vásárolni.
A másik mobil fizetési kategória, mikor az eladó és a vevő nem "találkoznak" egymással, vagyis mikor például digitális termékeket (például csengőhangot, játékot, vagy jegyet) vásárolunk - adott esetben a mobil nem csak fizetési eszköz, hanem ide történik a termék leszállítása is, vagy mikor ugyan valós, fizikai termék vásárlásáról van szó (legyen az könyv, CD, vagy akár ruházati cikk), azonban az internetes vásárláshoz hasonlóan a termék leszállítása csak később történik meg.
Az utóbbi, vagyis távoli mobil fizetési formának természetesen számos típusa, csoportosítása létezik. A már említett digitális termékek, vagyis csengőhangok, játékok telefonra történő letöltésekor a fizetés többnyire az operátorok által vezetett, többnyire limitált egyenleg terhére történik.
Ennél is egyszerűbb és elterjedtebb megoldás, mikor prémium SMS formájában fizetünk az adott termékért, vagy szolgáltatásért, amit tehát akárki igénybe vehet, aki mobiltelefonnal rendelkezik. Nem véletlen, hogy ez a forma domináns a mobil fizetési piacon, még ha körülményessé, és sokszor költségessé is teszi a folyamatot.
A harmadik fizetési forma tulajdonképpen úgy működik, mint a számítógépen keresztül végrehajtott netes vásárlás, mobil esetében ez tehát WAP-on keresztül végrehajtott tranzakciót jelent. A brit mobilszolgáltatók által tavaly bevezetett úgynevezett PayForIt rendszer például lehetővé teszi kis értékű, 10 font (2900 forint) alatti termékek vásárlását úgy, hogy azok ellenértékét a következő havi számlával kell kiegyenlíteni. A módszer kifejlesztésével azok számára kívántak alternatívát nyújtani, akik bizalmatlanok az emelt díjas sms-ek formájában történő fizetésekkel szemben, a PayForIt használatakor a mobil képernyőjén ugyanis azonnal megjelenik, hogy mit vettek, milyen értékben és kitől.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szintén sms küldésével indul az a mobil fizetési tranzakció, amit a PayPal Mobile reprezentál, itt azonban nem feltétlenül a telefon egyenlegből, vagy az előfizető számlájáról történik a kiegyenlítés, hanem bankkártyáról, ami lehet betéti-, vagy hitelkártya is. Ez tulajdoképpen annyi különbséget jelent az online fizetéshez képest, hogy számítógép helyett elegendő egy mobiltelefon is hozzá.
A PayForIt-tal ellentétben az amerikai Digby, vagy mPoria szintén wapon keresztüli vásárlást tesz lehetővé, azonban itt már nem csak digitális, hanem fizikai termékek megvásárlására is lehetőség van, természetesen csak bizonyos üzletek és alkalmas mobilkészülék esetén.
Látható tehát, hogy külföldön, különösen Japánban és az Egyesült Államokban jóval fejlettebb mobil fizetési technológiák ismertek, mint hazánkban. A Juniper Research előrejelzései szerint a következő öt évben további dinamikus bővülés várható a piacon, ami a mobilon keresztül beszerzett digitális és fizikai termékek értékét illeti. A három legjelentősebb régió 2013-ra Távol-Kelet és Kína, Észak-Amerika, valamint Nyugat-Európa lesznek majd, utóbbiak ugyanis most kezdik felfedezni a potenciált a mobil web alkalmazások fizetési csatornaként történő alkalmazásában.
Itthon ezzel szemben nem ilyen rózsás helyzet, bár tény, hogy egyre másra rukkolnak elő a különböző szolgáltatók újabb mobil fizetési lehetőségekkel, a jegyvásárlástól kezdve az utasbiztosítás kötésen át, egészen az éttermi fizetésig.
Ezek azonban alapvetően még mind SMS alapúak, tehát igencsak távol állunk még az NFC technológiától, hiszen erre alkalmas mobil-készülékekben sem bővelkedik a hazai piac. Itthon 2006 közepe óta létezik mobiltelefonos parkolási rendszer, amit az EME Zrt működtet. Azóta már autópálya matricát, és újságelőfizetést is kiegyenlíthetünk a mobilunkkal, az EME-nél vezetett egyenlegünk, vagy OTP bankos számlánk terhére.
Hasonló szolgáltatásokat nyújt a tavaly áprilisban indult és egyre népszerűbb Hedz Kft. által kifejlesztett és üzemeltetett iziSHOP mobil fizetési rendszer is, amellyel jelenleg az összes autópálya-matrica típust, parkolási díjat, több ezer színház- és koncertrendezvényre szóló belépőjegyet, valamint utasbiztosítást és éttermi számlát is lehet fizetni a mobilunkon kényelmi és SMS-díjaktól mentesen. Idén április óta pedig már mobilról is feltölthetjük mobil egyenlegünket az iziSHOP segítségével, valamely bankszámlánk terhére.
Ennél a szolgáltatásnál azonban Java-képes telefonra, és GPRS kapcsolatra, valamint egy dombornyomott, vagy internetes vásárlásra is alkalmas bankkártyára is szükség van, ugyanis a fizetés ennek adatainak mobilba történő begépelésével történik. Természetesen ennek bepötyögésére nincs mindig szükség, ugyanis azt el is lehet tárolni a telefonban, így a későbbiekben csak egy biztonsági PIN-kód megadására van szükség a tranzakció jóváhagyásához, így tehát a mobil elveszítése esetén is biztonságban tudhatjuk pénzünket.
Itthon felmerült már a mobillal történő BKV-jegy vásárlás lehetősége, amiről várhatóan ősszel születik döntés. A mobiltelefonon megváltható SMS-jegy várhatóan 499 forintba (plusz az SMS árába) kerül majd és hétköznap egy órányit, hétvégén pedig másfél órányit lehetne utazni vele, és a mobiltelefon kijelzőjén mutathatná be az utas az ellenőrnek.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak