Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
Tönk szélén a magyar idegenvezetők többsége: úgy érzik magukra hagyták őket a járvány alatt
Nemcsak, hogy a járvány következtében idestova másfél éve munka nélkül maradt idegenvezetők nem igen kaptak támogatást az államtól, hanem még egy állami irányítású nonprofit cég rosszul kiírt pályázata miatt keletkezett többletköltséget sem térítettek meg nekik - írja a Népszava
Tavaly nyáron a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.legfeljebb egymillió forintos összegű pályázatot hirdetett turisztikai úti célok bemutatására, amelynek terhére a bér- és működési költség is elszámolható volt. Az utóbbi esetében azonban az eredeti kiírás szerint csak a nettó érték, az áfa nem. Így a 100 százalékosra ígért támogatás helyett önerő is kellett.
Az év végén lezárt pályázat azonban december 22-én módosult, ám erről a közlemény csak hat nappal később jelent meg. Kiderült, hogy a támogatás számításának alapja az áfalevonási joggal nem rendelkező pályázóknál már a projekt költségeinek áfával növelt összege, vagyis a bruttó érték. Ebben a bökkenő az volt, hogy az idegenvezetők többnyire alanyi adómentes egyéni vállalkozók, és ha nyertek is, sok pénzt dobtak ki feleslegesen.
Nemrég értesítettek a projekt lezárásáról, és amíg ez a levél nem jött meg, addig bíztam abban, hogy a kiírás új változata előtt benyújtott pályázatomra visszaadják a bruttó és a nettó összeg különbségét. Most már tudom, hogy nem, mert még utalást sem tettek rá. Nagyon csalódott vagyok, mert a költségeim egy részét nem kaptam meg.
- mondta egy idegenvezető, akinek így több mint százezer forintja úszott el. Az érintett idegenvezetők fél éve valamennyi döntéshozónak levelet küldtek, és kérték, hogy a pályázati felhívás elkésett módosításából adódott többletköltséget fizessék ki az érintetteknek. Mivel a mintegy ezer vidéki idegenvezetőből mindössze 155-en pályáztak, és 149-en nyertek, a támogatásra szánt 300 millió forintos keretnek megközelítőleg a felét költik el, így ha mindenki egymillióra adja be az igényét, akkor is jócskán marad még pénz az esetleges kiadásra.
Egyetértő választ sajnos sehonnan nem kaptunk - jelentette ki Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) elnöke. Aki válaszolt főként arra hivatkozva utasította el a kérést, hogy a turizmusért már eddig is nagyon sokat tettek, és most nincs lehetőség az idegenvezetők támogatására. Ezzel szemben az EU több más tagállamában a járvány következtében munka nélkül maradt kollégáik havi járandósága 530 és 1200 euró között mozgott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nálunk annyi történt, hogy egyelőre eltörölték az 5000 forintos kamarai tagdíjat az idegenvezőtnek. Ez év márciusától pedig három hónapon át nem kellett katát fizetniük. Ekkorra viszont, elmondásuk szerint az idegenvezetők tartalékai már rég elfogytak. Tavaly ugyanis a szeptemberi határzár után eltűntek a turisták, és nem volt miből adózni. Így a többség már több mint egy éve nem működteti a vállalkozását. ezért a garantált bérminimummal azonos, egyszeri 219 ezer forintos támogatást sem vehetik igénybe az idegenvezetők, amire mostanában nyílt meg a lehetőség.
Azt is problémásnak tartják, hogy nem kapott tényleges támogatást a mintegy négyezer aktív idegenvezető. A budapestiek máig nehezményezik azt, hogy kizárták őket a pályázatból, de elégedetlenkednek a vidéki résztvevők is, mert nem kapták meg a pénzüket.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "A vírus feszegeti a határait" - Kemenesi Gábor aggódik
- Támadás ért egy rabszállító konvojt Franciaországban, két fegyőrt megöltek
- Rusvai Miklós: már Magyarországon is megjelenhetett az új Covid-variáns
- Teljes pályazár az M1-esen Győr felé
- Csodával határos orosz menekülés a felrobbantott autóból
- Börtönre ítélték a nádudvari tragédia okozóját