A Revolut Business megszünteti a dedikáltan Szabadúszóknak szánt csomagjait 2024. július 10-től.
Tovább tart a forint zuhanórepülése. 365 forint az euró.
Tovább tart a forint zuhanórepülése, a hét elején még az volt a kérdés, áttöri-e az euróárfolyam a 360-as lélektani határt, ami hétfőn be is következett. Szerdán reggel már lehetett látni, hogy zuhanás lesz, fél 12 előtt kicsivel pedig már
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Rendületlenül emelkednek az árak
- Még gördeszka verseny is lesz ínyenceknek - sport a tévében
- Döntött Putyin: maradhat a posztján a miniszterelnök
- Ismét megmutatja különleges, duplacsuklós járműveit a BKV
- MOZ.GO – új névvel érkezik a magyar film legnagyobb seregszemléje
- Velkey György: elindult a konszolidáció, de még mindig több tízmilliárdnyi adósságállomány terheli a teljes kórházi rendszert