Kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,9 százalékkal nőtt 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2017-ben 4,1 százalékkal, 2016-ban 2,3 százalékkal nőtt a GDP Magyarországon, a kiigazított adatok szerint 4,4, illetve 2,2 százalékos volt a növekedés.
Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: 14 éves rekordnak számít a tavalyi negyedik negyedéves gazdasági növekedés, a negyedéves adatokban 2004 második negyedévében mértek a legutóbb hasonló növekedést.
A nyers adatok szerint 2018 első negyedévében 4,5, a másodikban és a harmadikban egyformán 4,9 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi negyedik negyedév részletes GDP-adatait március 1-jén közli
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Jó hír a Dunakanyarba látogatóknak
- Több ezer online beszélgetés szivárgott ki a német hadseregtől, a szakértő hírszerzési akciót sejt a háttérben
- Vendégjátékok májusban a Nemzeti Színházban
- Újabb gyanúsítottai vannak a gyógycipős csalássorozatnak
- Így áll a magyar a borravalóhoz
- Megválaszolta egy szuperszámítógép, hogy mikor halhat ki az emberiség