Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia, ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok.
Nem csitul a járvány, Orbán Viktor hétfőn bejelentette, hogy szerdától még szigorúbb intézkedések lépnek életbe a koronavírus-járvány második hullámának tompítása érdekében. A kormány szerint a maszkviselés önmagában már nem elégséges a védekezésre. A szigorítások mellett számos könnyítést is bejelentett a kormányfő, például bizonyos vállalkozásoknak 30 napra nem kell járulékot fizetni, az állam a munkavállalók bérének 50 százalékát megtéríti. Kiszámoltuk, hány embert érint az intézkedés.
A számos intézkedés között bejelentette a miniszterelnök, hogy az éttermeknek, szabadidős létesítményeknek a 30 napra nem kell járulékot fizetni, az állam a munkavállalók bérének 50 százalékát megtéríti. Ennek feltétele, hogy a munkavállalót ne bocsássák el, azok megkapják a fizetésüket.
A KSH kereseti és bérstatisztikájából képet kaphatunk, nagyjából hányan dolgoznak az egyes a bejelentés által érintett nemzetgazdasági ágakban. A legfrissebb, október 30-án megjelent adatok az augusztusi hónapot dolgozzák fel, e szerint 3 077 433-an dolgoztak Magyarországon közülük szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás iparágban 100 ezren (100 511), művészet, szórakoztatás, szabadidő iparágban 42,2 ezren - ennek a kétharmada durván 28 ezer fő.
Az éttermi és szállodai dolgozók nettó átlagkeresete a legutóbbi adatok szerint 167 300 forint, ha ennek a felét állja az állam, az 83 650 forint (összesen 8,3 milliárd forintos kiadás). Ellenben a szórakozás, szabadidő területén dolgozók 251 500 forint, az 50 százaléka 125 750 forint (összesen durván 3,5 milliárd forint). A támogatás feltéve az, ha folyamatosan alkalmazásban maradnak.
Adók és járulékok 2020-ban
Munkáltatók által fizetendő:
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Szociális hozzájárulási adó: 15,5%
- Szakképzési hozzájárulás: 1,5%
A munkavállaló bérére pedig ezek az adók rakódnak: (ezek a bruttó bérből kerülnek levonásra)
- személyi jövedelemadó: 15%
- társadalombiztosítási járulék: 18,5%
Ezt rengeteg magyar fiatal elrontja az érettséginél: az egész későbbi életük múlhat a rossz döntésen
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést, addig sok minden más csökkenti.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Szakértő az érettségiről: az új tesztkérdések nem segítik elő a diákok olvasóvá nevelését
- Emberre veszélyes cápa az Adrián
- Informatikai hiba miatt hosszabb a várakozás a határátkelőhelyeken és a repülőtéren
- Felgyújtotta egykori lakhelyét, majd tovább fenyegetőzött a haragos albérlő
- Két sztár Magyarországra érkezése miatt bolydult meg a kerékpáros világ
- AutoWallis: a stratégia bizonyított, drámai változtatásra nincs szükség