Több iskolát is bombafenyegetés ért vasárnap, de azokat csak ma vették észre. Vizet a szülők vittek a gyerekeknek, mert minden étel és ital az iskolában...
A korábbi stabilra módosította vissza a több mint két hónapja megadott, felminősítés lehetőségére utaló pozitívról a hosszú és rövid lejáratú, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek osztályzati kilátását a Standard & Poor's, mindenekelőtt az új koronavírus okozta járvány várható gazdasági hatásaival indokolva a lépést.
A nemzetközi hitelminősítő egyben bejelentette, hogy megerősíti a befektetési ajánlású, "BBB/A-2" szintű magyar szuverén besorolást. Az S&P február 14-én javította pozitívra a magyar államadós-osztályzat kilátását, és akkor még azt jósolta, hogy ha a magyar gazdaságot nem éri külső sokk, a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 3,5 százalék körüli ütemben bővülhet.
A kilátás stabilra módosításának indoklásában ugyanakkor a cég közölte, hogy a Covid-19-járvány kedvezőtlen hatásai miatt az idén 4 százalékos GDP-csökkenést vár a magyar gazdaságban. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy várakozása szerint az erőteljes magyar makrogazdasági alapmutatók és az ösztönző lépések miatt a magyar gazdaság elviseli a sokkot és jövőre ismét élénk növekedésnek indul, sőt kedvező forgatókönyvek esetén a kilábalás már az idei év második felében elkezdődhet.
A Standard & Poor's közölte: alapeseti előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése 2021-ben elérheti a 4,8 százalékot, bár a későbbi években valószínűleg 2-2,5 százalék körüli ütemeken stabilizálódik. A cég hangsúlyozta, hogy véleménye szerint ezek a növekedési ütemek is elősegítik majd Magyarország vagyoni felzárkózását a fejlett nyugat-európai térséghez.
A hitelminősítő közölte: a magyar adósosztályzati kilátás módosításának hátterében az áll, hogy a kis és nyitott magyar gazdaságban az export értéke eléri a hazai össztermék 85 százalékát, viszont a magyar gazdaság globális környezete súlyosan megsínyli a Covid-19-járvány gazdasági következményeit.
Az S&P új, felülvizsgált előrejelzése szerint az euróövezeti GDP-érték az idei év egészében 7,3 százalék körüli mértékben zuhan. Ebben a környezetben - és mindenekelőtt a költségvetési válaszlépések nyomán - a hazai össztermékhez mért magyar költségvetési hiány az idén várhatóan 5 százalék környékére emelkedik, a GDP-arányos nettó államadósság-ráta pedig megközelíti a 70 százalékot - áll a Standard & Poor's előrejelzésében.
A hitelminősítő várakozása szerint ugyanakkor a folyómérleg-egyenleg esetleges hiányát sikerül majd korlátok között tartani, sőt a nem adóssággeneráló jellegű beáramlások a deficitet valószínűleg túlfinanszírozzák. A cég 2020-ra egyensúlyi folyómérleget vár.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Standard & Poor's kiemeli azt is, hogy a magyar bankrendszer jó tőkeellátottságú, nyereséges és likvid, a nem teljesítő kinnlevőség-hányad a teljes követelésportfolión belül tavaly már nem érte el az 5 százalékot, jóllehet 2013-ban még 16 százalékon tetőzött.
Az S&P szerint a bankokra nyilván nyomást gyakorolnak majd a járvány negatív gazdasági hatásai, de a tartalékhelyzet, valamint a szabályozási és a likviditási támogatások várhatóan enyhítik a sokkot. A Standard & Poor's és egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings egyaránt tavaly javította a jelenleg is érvényes "BBB"-re a hosszú futamú magyar adósosztályzatot.
A harmadik globális hitelminősítő, a Moody's Investors Service az S&P és a Fitch osztályzatánál egy fokozattal alacsonyabb, "Baa3" - a másik két cég módszertanában "BBB mínusz"-nak megfelelő - besorolást tart érvényben Magyarországra. A Standard & Poor's mostani lépése nyomán a magyar államadós-besorolás kilátása mindhárom cégnél stabil.
Hiába a sok támogatás, egy halmozottan sérült gyermekkel szinte biztos az egzisztenciális lecsúszás!
Egy súlyosan, halmozottan sérült és/vagy tartósan beteg kisgyermek ellátása rendkívüli összegeket emészt fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Néhány helyen igencsak aktívak lesznek a fiatalok az EP-választás kapcsán
- Váratlanul megjelent Ukrajnában az amerikai külügyminiszter
- Ezzel könnyebb elkerülni az adóhivatal ellenőrzését
- Marco Rossi Eb-keretet hirdet, pályán a Manchester City - sport a tévében
- Az új ChatGPT már itt van, és okosabb, mint valaha - videó
- Figyelmeztetnek: medve jár egy Pest vármegyei település határában - képek