Itt a MOL kézfertőtlenítője: várhatóan ennyibe fog kerülni

2020. április 5. 18:01

A gyártás megkezdését követő első napokban 110 ezer liter Mol Hygi kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol Lub az ország különböző pontjaira, hogy segítse a koronavírus-járvány megfékezését - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel. Mint arról korábban beszámoltunk, a Pénzcentrum egyik szerkesztőjének - ha véletlenül is - az egyik pesti patikában sikerült is vennie a héten a termékből. Annak ellenére, hogy a MOL jelzése szerint a fertőtlenítőszert kereskedelmi forgalomban csak azután lehet majd kapni, ha a kiemelt intézményeknél már "megfelelő lesz az ellátás".

A koronavírus-járvány globális elterjedésével az egész világon hatalmas lett az igény a kéz- és felületfertőtlenítők iránt, ezért a Mol-csoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó Mol Lub Kft. két hét alatt átállította almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát fertőtlenítőgyártásra. Az egység március utolsó napjaiban kezdte meg a termelést.

A Mol Lub, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzzsel együttműködve, a kiemelten fontos állami intézményeknek, például kórházaknak, hulladékkezelőknek, közüzemeknek és önkormányzatoknak, illetve stratégiai vállalatoknak és gyógyszertárakat ellátó nagykereskedelmi cégeknek szállít a fertőtlenítőből. A jövő héten várhatóan megérkeznek az első szállítmányok az ország legnagyobb kórházaiba és a mentőszolgálathoz is.

A fertőtlenítőszert kereskedelmi forgalomban csak azután lehet majd kapni, ha a kiemelt intézményeknél már "megfelelő lesz az ellátás".

Mint arról a héten beszámoltunk, a Pénzcentrum egyik szerkesztőjének sikerült vásárolnia a termékből a Westend egyik patikájában. Az általunk vásárolt tétel véletlenül kerülhetett ki a polcokra, vélhetően az érintett egység hivatalos úton kapott a gyógyszertárakat ellátó nagykereskedelmi cégtől, és a patikusok joindulatú hibájából kerülhetett (szétporciózva) ki a termék a polcokra.Mindenestre az kiderül (ezt blokk is bizonyítja), hogy a termék 100g kiszerelésű, és mindössze 186 forintba kerül(t). Így nézett ki az általunk vásárolt termék:

A MOL mai naon kiadott friss közleményében amúgy kitért arra is, hogy a terméket első körben a szélvédőfolyadéknak használt 2 literes palackban szállították ki, mostantól azonban nagyobb, 4 literes kiszerelésben is hozzáférhető, illetve a Mol Lub dolgozik kisebb, egyéni felhasználáshoz praktikus kiszerelések megoldásán is. Vida Szabolcs, a Mol Lub ügyvezető igazgatója a közleményben úgy fogalmaz:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hatalmas az igény a fertőtlenítőre, és a Mol Lub Magyarországon belül, hazai alapanyaggal biztosítja ezt. A koronavírus-járvány lelassítása és megfékezése most a legfontosabb cél, ezért az operatív törzzsel együttműködve a járvány elleni küzdelemben fontos szerepet játszó intézményeknek szállítjuk első körben a terméket. Ezután kezdődik meg a kereskedelmi célú kiszállítás is.

Hozzátették: a kéz- és felületfertőtlenítő receptúrája az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján készült, ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ a helyzetre való tekintettel rekordgyorsasággal vizsgálta be és hagyta jóvá. A kézfertőtlenítőhöz szükséges etanolt magyar forrásból szerezte be a Mol Lub, így hazai beszállítótól hazai cég állítja elő a hazai higiéniás termékeket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm